Bácsfeketehegy lovasa Hűséggel nyerte meg a Vajdasági Vágtát

Koncz Dorottya Bácsfeketehegy színeiben nyerte meg Hűség nevű lovával a tizenkettedik alkalommal megrendezett Vajdasági Vágtát Szabadkán szombaton.

Hírdetés

Második a korábbi kétszeres győztes Földes Luca lett Fantáziával, harmadikként pedig Zboray Viktória ért célba Adorján színeiben Licinio London hátán.
   
Ismét megszervezték a Kishuszár Vágtát is, amelyen a 10-16 éves gyerekek vettek részt kisebb növésű, maximum 138 centiméter magas lovakon. A futamot Domján Korina nyerte meg Bohóc nevű lován Kishegyes lovasaként.
   
A Nemzeti Vágta délvidéki előfutamára tizenhárom felnőtt és öt kishuszár nevezett be.
   
A Vajdasági Vágta a Nemzeti Vágta előfutama, a továbbjutók Szilvásváradon állhatnak majd rajthoz ősszel. A Nemzeti Vágtát eddig négyszer nyerte meg vajdasági lovas.
   
A futamok mellett lovasbemutatót, díjugrató- és díjlovagló bemutatót, csikósbemutatót, római kocsik versenyét, néptáncprodukciókat, régi mesterségek vásárát és főzőversenyt is rendeztek, valamint széles körű gasztronómiai és kézműves kínálat várta a látogatókat. A nap zárásaként a Rátonyi Róbert Színház művészei léptek fel a vajdasági eseményen.
   
Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a helyszínen azt mondta, hogy a Vajdasági Vágta igazán közösségépítő rendezvény.
   
„Olyan, mint a mi közösségünk, senkit nem rekesztünk ki, ugyanakkor büszkék vagyunk értékeinkre, büszkék vagyunk hagyományainkra”, és szeretnénk azokat továbbvinni – hangsúlyozta.
   
A Vajdaságban elsősorban az ügetősportnak van hagyománya, de egyre népszerűbb a fogathajtás és az akadályugratás is.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »