A NATO leállította az együttműködést Fehéroroszországgal – közölte kedden a fehérorosz védelmi minisztérium. A tárca szerint a lépést az észak-atlanti szövetség kezdeményezte.
"Az európai országok szó szerint a napokban tettek újabb barátságtalan lépést. A NATO kezdeményezésére újabb kommunikációs csatornát szüntettek meg, és leállították az együttműködést Fehéroroszországgal" – áll a közleményben, amelyet kedden adott ki Viktar Hulevics fehérorosz vezérkari főnök, egyben védelmi miniszterhelyettes.
Hulevics szerint immár a "biztonságra és a katonai tevékenységek átláthatóságára vonatkozó összes nemzetközi megállapodást, valamint a Bécsi Dokumentum bizalomépítésre és biztonságra vonatkozó rendelkezéseit megsértik".
"Mi felajánlottuk a lengyel félnek, hogy tartsunk kétoldalú, a fegyverzet-ellenőrzéssel foglalkozó szakértői találkozót, illetve azt, hogy hívják meg képviselőinket a katonai tevékenységek nyomon követésére, ahogyan azt a kétoldalú regionális megállapodások előírják" – mondta. "Javaslataink azonban, amelyek lehetővé tették volna a fokozódó feszültség enyhítését, sajnálatos módon egyelőre nem találtak támogatásra a lengyel félnél" – tette hozzá.
(MTI)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »