A szudáni katonai-civil tanács és az átmeneti kormány feloszlatását, valamint a rendkívüli állapot bevezetését jelentette be hétfőn tévés beszédében a tanács vezetője, Abdel-Fattáh al-Burháni tábornok, nem sokkal azt követően, hogy katonák őrizetbe vették a kormány sok civil tagját, köztük a miniszterelnököt is.
Burháni egyúttal azt is közölte, hogy nemsokára új "technokrata" kormányt alakítanak, "hozzáértők" részvételével, valamint új parlamentet "fiatalok" részvételével, mert a hivatalban lévő politikusok csak veszekedtek egymással, ami miatt a hadseregnek "be kellett avatkoznia".
A tájékoztatási minisztérium részéről a tábornok bejelentését katonai puccsnak minősítették.
(MTI)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »