Zéró tolerancia a pedofíliával szemben

Zéró tolerancia a pedofíliával szemben

A baloldali kormány 81 pedofilt juttatott rács mögé, a jelenlegi kormány ugyanakkor a rendőrség munkájának és a szigorú büntető törvénykönyvnek köszönhetően megnyolcszorozta a börtönben ülő pedofiloknak a számát – hangsúlyozta az államtitkár, aki szerint a cél az, hogy „minden pedofil kerüljön börtönbe”.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára napirend előtti kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2024. április 8-án. MTI/Bruzák Noémi

Az Országgyűlés megtárgyalta a magyar és a török kormány között a polgári veszélyhelyzetek terén folytatott együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről szóló javaslathoz csatolt bizottsági jelentéseket és az összegző módosító javaslatot.
   
A törvényalkotási bizottság álláspontját ismertető Földesi Gyula (Fidesz) bejelentette, hogy a testület 34 igen szavazattal fogadta el a jelentést. Hangsúlyozta, hogy az indítvány egy fontos együttműködést rögzít egy kiemelt stratégiai partnerrel.
   
Emlékeztetett, hogy miután tavaly február 6-án egy pusztító erejű földrengés következett be Törökország és Szíria közös határán, a kutatásban és mentésben magyar csapatok is részt vettek.
   
Mivel senki nem szólalt fel, Lezsák Sándor levezető elnök a vitát lezárta.
   
Rétvári Bence, a belügyi tárca államtitkára azt mondta, bízik benne, hogy az ellenzéki képviselők is egyetértenek a javaslat elfogadásával.

 

A gyermekek védelme

Rétvári Bence, a belügyi tárca államtitkára azt mondta: míg a baloldal 13 milliárd forinttal csökkentette a gyermekvédelmi intézmények támogatását, a jelenlegi kormány 127 milliárd forintra növelte.
   
Közölte: emellett döntöttek arról, hogy pszichológiai alkalmassági vizsgálatot végeznek a gyermekvédelmi intézmények vezetőinél, valamint soron kívüli hatósági ellenőrzést hajtanak végre a gyermekvédelmi intézményekben, gyermekotthonokban. Hozzátette: a gyermekvédelmi törvény újabb szigorítása pedig „heteken belül” megérkezik a parlament asztalára.
 

Ismertette: országszerte 211 rendőr foglalkozik gyermekek sérelmére elkövetett pedofil bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozási feladatokkal. Idén 430 új büntetőeljárást indítottak, ezzel együtt most gyermekmolesztálási ügyek közül 1035-öt vizsgál a rendőrség – közölte.
   
A baloldali kormány 81 pedofilt juttatott rács mögé, a jelenlegi kormány ugyanakkor a rendőrség munkájának és a szigorú büntető törvénykönyvnek köszönhetően megnyolcszorozta a börtönben ülő pedofiloknak a számát – hangsúlyozta az államtitkár, aki szerint a cél az, hogy „minden pedofil kerüljön börtönbe”.

Hírdetés

 

A hálapénz kivezetése

Rétvári Bence, a belügyi tárca parlamenti államtitkára közölte: amikor elkezdték a kormányzást 1198 milliárd forint állt rendelkezésre a betegségek ellátására, most 3225 milliárd forint. Ez 170 százalékos bővülés – húzta alá. Pozitív hozadék az intézmények felújítása, új műszerek vásárlása, új intézmények létrejötte – közölte. Kitért arra, hogy az a léptékű béremelés, amit az orvosoknak biztosítottak a koronavírus-járvány idején, Európában is párját ritkítja. Ez tette lehetővé, hogy a hálapénzt ki tudják vezetni az egészségügy rendszeréből – hangsúlyozta. A tartozásállományról elmondta, erre 90,2 milliárdot fordított a kormány a múlt év végén és az Egészségbiztosítási Alap idei költségvetése 31 milliárdot tartalmaz a finanszírozás támogatására. Ez is egy többletforrás az egészségügyi intézmények számára. Emellett a kórházak üzemeltetése lekerült az intézmények válláról, csak a gyógyítással kell foglalkozniuk – hívta fel a figyelmet.

 

Nulla tolerancia

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: a pedofíliával szemben nulla tolerancia van. Minden pedofilnak börtönben a helye, és a kormány meg is nyolcszorozta 2010 óta a börtönben ülő pedofilok számát: a korábbi 81-gyel szemben most 663-an töltik büntetésüket – ismertette.
   
Kitért arra is, hogy a kegyelmi ügyben a köztársasági elnök és a volt igazságügyi miniszter is vállalta a következményeket, távozott a közéletből.

Megjegyezte: az ellenzéki politikustól is példamutatást várnának, Varju Lászlót ugyanis garázdaság és választás rendje elleni bűncselekményekért jogerősen elítélték.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »