Az idei évben két kerek évforduló ad alkalmat a Radnóti Miklósra, a magyar líra kiemelkedő képviselőjére való emlékezésre, aki 115 éve született és 80 éve hunyt el.
Radnóti, a magyar irodalom legkiemelkedőbb alakja, leghányatottabb sorsú költője, okleveles magyar–francia szakos középiskolai tanár, műfordító, a Nyugat harmadik nemzedékének lírikusa volt. Verseiben meghatározó az emberi méltóság, a szabadság és a béke utáni vágy.
Téves ideológiák áldozataként meghurcolták és lágerbe zárták. 1944 őszén fogolytársaival erőltetett menetben vitték Magyarországon keresztül.
November 4-én vagy 9-én végezték ki a huszadik századi magyar költőóriást, a 35. életévét alig betöltött Radnóti Miklóst Abda község határában.
A költő Budapest-Újlipótvárosban, zsidó családban született. Születéskor édesanyja, Grosz Ilona és fiú ikertestvére meghalt. Édesapja, Glatter Jakab kereskedő volt, s volt egy nővére, Klára. Édesapja 1911-ben újból megnősült, felesége Molnár Ilona lett, aki a költőt úgy szerette, mint saját gyermekét. Ekkor született féltestvére, Ági, akihez Miklós nagyon ragaszkodott.
Gyermekkorában a lipótvárosi Szemere utcai általános iskolába járt, majd a Wesselényi Miklós Fiú Felső Kereskedelmi Iskolában szerzett érettségit. Diákkorában jó atléta volt, több versenyen szerzett érmet és a labdarúgásban is jeleskedett.
1921-ben édesapja agyvérzésben meghalt. Ekkor tudta meg, hogy az őt nevelő asszony nem az édesanyja. Anyai nagybátyjához, Grosz Dezső textilkereskedőhöz került, aki kereskedelmi iskolába küldte, hogy a textilcéget majd ő vihesse tovább. Három évvel később tudta meg, hogy születésekor nemcsak édesanyja, de ikertestvére is elhunyt. Ezt a traumát élete végéig magában hordozta és versében is írt róla.
1926 őszén ismerkedett meg leendő feleségével, Gyarmati Fannival. Közösen csatlakoztak a Magyar Ifjúsági Balassa Bálint Irodalmi Körhöz.1927–28-ban egy tanévet végzett el a csehországi Liberec textilipari főiskolán nagybátyja kérésére.
1930 márciusában jelent meg Pogány köszöntő című verseskötete a Kortárs kiadónál, majd részt vett a Kortárs című folyóirat megalapításában és szerkesztői munkájában. Második verseskötete 1931 márciusának végén látott napvilágot, a Fiatal Magyarország kiadásában.1931 nyarán járt első alkalommal Párizsban, ahová később Fannival is visszatért. 1932 decemberében először publikált a Nyugat című folyóiratban az Estefelé című versével.1935. augusztus 11-én feleségül vette Gyarmati Fannit.
A szegedi egyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett, de zsidó származása és haladó nézetei miatt nem tudott a tanári pályán elhelyezkedni. Tisztségviselői munkájából és csekély írói honoráriumból élt.
A fasizmus éveiben, 1940 szeptemberében kezdte meg első munkaszolgálatát a IX. kolozsvári hadtestparancsnokság munkásszázadában, ahonnan decemberben tért vissza Budapestre. Novemberben ismét munkásszolgálatra hívták, egy pesti ládagyárba vezérelték dolgozni. Ekkor barátai a belügyminiszterhez folyamodtak kiszabadításáért, mely sikerrel végződött.
1940-től 1944-ig Radnóti javarészt munkaszolgálatos volt. Néha hetekre, olykor hónapokra hazaengedték, majd újra jött a behívóparancs. A munkaszolgálat látszólag katonai behívás volt, amely 1942-től lényegében rabságot és halálraítéltséget is jelentett.
1943. május 2-án az izraelita vallást hivatalosan is feladta és a római katolikus vallásra tért át Gyarmati Fannival együtt. Tudta, hogy ez a lépés nem befolyásolja a zsidótörvényeket, lelki igénye, meggyőződése okán döntött így.
1944. május 20-án újra behívót kapott. Másnap vonult be Vácra, ahonnan továbbmentek Sződligetre. Innen öt levelezőlapot és öt levelet küldött haza. Május 27-én marhavagonokban indultak Szerbiába. Június 1-jén Zaječarba érkeztek, s a német Todt-szolgálat Lager Berlin nevű központi tábora felé vitt az útjuk, a jugoszláviai Bor közelébe. Június 2-án Lager Heidenauba szállították teherautóval. Ott rézbányáknál, vasútépítésen dolgozott. Fehér karszalagot kellett viselnie, a keresztény vallásúak megkülönböztetéseként.
„Ezekben az években emelkedett a jó költő a nagy költők közé. Az emberi lélek tiltakozásának, a nagy felháborodásoknak, a nagy reménységeknek, a nagy vágyaknak, a haza, az otthon és a hitves iránti vágyakozásnak ódai-elégiai hangvételű, humanista eszmei töltésű, formájában most már végképpen kikristályosodott klasszicizáló kifejezője lett. Közben itthon két műfordításkötete is megjelent, de ekkor írt saját költeményei már csak a felszabadulás után, Tajtékos ég címen kerültek az olvasó elé, hogy ki-ki látva lássa: Radnóti milyen nagy költővé emelkedett a megpróbáltatásokban” – írta róla Hegedűs Géza.
Feleségének két tábori levelezőlapot küldött Borból, az elsőt július 23-án, a házasságkötésük évfordulójára, a másodikat – ez egyben utolsó levele is volt – augusztus 16-án, ebben azt írta: „…köszönöm, Édes, az együtt töltött kilenc évet…”
Augusztusban már közeledett a szovjet hadsereg. A támadások elől erőltetett menetben indították el a Lager Heidenau foglyait.
Két turnusban indultak haza a munkaszolgálatosok, Radnótit eredetileg a második menetoszlopba osztották be, ám egy emberséges tiszt áthelyezte őt az első csoportba, amely korábban indult. A második csoportot a partizánok néhány nappal később felszabadították, mindenki megmenekült. Mielőtt útnak indult volna, Radnóti noteszéből átmásolta külön lapokra öt versét, amelyeket a lágerben írt és átadta barátjának, Szalai Sándornak, hogy juttassa haza azokat. Ezek,a Levél a hitveshez, a Hetedik ecloga, az Erőltetett menet, a Nyolcadik ecloga, és az À la recherche… voltak.
Halálának pontos körülményei nem ismertek, de egyes források szerint Marányi Ede alezredes parancsára, Tálas András hadapród őrmester négyfős kerete 1944 novemberének napjaiban lőtte agyon a végsőkig kimerült Radnóti Miklóst. Abda község határában egy tömegsírba temették.
1946. június végén exhumálták az abdai tömegsírt, ennek során személyi dokumentumok, levelek, fényképek kerültek elő. Megtalálták noteszát, a híres „bori noteszt” benne a magyar irodalom legszebb tíz versével. 1946. június 25-én temették el a győri zsidó temetőben huszonegy társával együtt. Ez volt a költő második temetése.
1946. augusztus 12-én özvegye, Gyarmati Fanni Ortutay Gyulával, Tolnai Gáborral és Baróti Dezsővel Győrbe ment, hogy a férje másodszorra exhumált holttestét azonosítsa. Az abdai tömegsírnál járva letépett egy szamárkórót, melyről emlékiratában így írt: „Egy kórót téptem a gödörről, ami összevissza hányt földdel ott árulkodott előttünk. Miklós sokkal hitelesebb sírjának éreztem, mint azt, ami majd itt adódik Pesten.”
Radnóti Miklós végleges temetése 1946. augusztus 14-én volt, Budapesten a Kerepesi temetőben, a 41. parcella 41. számú sírjában helyezték örök nyugalomra. A gyászszertartást egykori professzora, lelkiatyja, Sík Sándor papköltő végezte. Barátai nevében Ortutay Gyula mondott búcsúztatót.
Gyarmati Fanni 102 évet élt, hetven évvel élte túl Miklóst. Mindvégig hű maradt emlékéhez. Végakarata szerint hamvait férje mellé helyezték. Naplója, amely a költőről is sok emléket őriz, halála után került nyilvánosságra, mely forrásértékű dokumentumként közkinccsé vált a Radnóti Miklósra való emlékezésben.
Forrás: Wikipédia, Tatito.hu, Arcanum
Berényi Kornélia/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »