Pozsonyban a Duna vízszintje a nap folyamán túllépte a 9 métert, a legutóbbi előrejelzések szerint 950 centiméteren tetőzik majd valamikor keddre virradóra. A délelőtt folyamán a Csilizközben tettünk egy körutat, a délután ezt megismételtük, hozzáadva Bőst a listánkhoz. Arra voltunk kíváncsiak, mennyit emelkedett a vízszint az egyes szakaszokon.
Bősön délelőtt esett az eső és az erős szél jókora hullámokat vert a nagymeder vizében. Délutánra a szél és az eső is alábbhagyott, így kevésbé látványos kép fogadott minket, leszámítva a magas vízszintet.
Tegyük hozzá, hogy Bősön elég jól lehetett látni, hogy a mostani helyzet (egyelőre) még nem olyan súlyos, mint amilyen a 2013 júniusában tapasztalt árvíz volt. Íme egy példa:
Ettől független még nem vagyunk túl a nehezén, és gyorsan változhat a helyzet. Nem tudni ugyanis, hogy súlyosbodik-e a helyzet. A tetőzést Pozsonynál először hétfőre várták és 910 centiméterrel, aztán keddre 930 centiméterrel. A legutóbbi változtatás már 950 centimétert jósol. Azt sem tudjuk, mennyi utánpótlás csapadék érkezik majd az Alpokból.
A bősi vízerőmű szeptember 16-án 14:00-kor:
A Bős utáni falvakban folyamatosan emelkedik a Duna vízszintje. A Medvét Vámosszabadival összekötő határátkelő-hidat lezárták mindkét irányból.
Szapon is láthatóan emelkedett a folyó szintje:
A helyzet Csicsón is romlott:
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »