Vitézy Dávid nem hagyja békén Lázár Jánost

Vitézy Dávid nem hagyja békén Lázár Jánost

Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt szerint több érv is szól az ellen, hogy Debrecenbe költöztessék a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumot.

Az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt vasárnapi kőbányai sajtótájékoztatóján azt mondta, Lázár János miniszter témában tett javaslata „hadüzenet a budapestieknek”.

Kijelentette: Budapest nemcsak egy város, de a közlekedési hálózat és a turizmus központja is, egy ilyen rangú múzeumnak pedig a fővárosban a helye.

Vitézy Dávid szerint az intézmény Debrecenbe költözésével jócskán visszaesne a látogatószám, és a múzeum azt a közfeladatot sem tudná teljes mértékben ellátni, hogy iskolás csoportokat fogadjon, hiszen a nyugati, délnyugati országrészből egy nap alatt képtelenség a keleti városba és vissza eljutni.

„Logikátlan az ország szélére vinni egy ilyen múzeumot”

– emelte ki.

Kitért arra is, nagyon sok ember munkája van abban, hogy a kőbányai járműjavító jelenlegi épületéből valóban egy világszínvonalú, a kor követelményeinek megfelelő közlekedéstörténeti múzeum jöjjön létre.

Vitézy Dávid felidézte, amikor a Közlekedési Múzeum főigazgatója volt, akkor a Városligetben a régi múzeumi épület már bezárt. Hosszas vita után győzték meg a kormányt és a Liget Budapest Projektet, hogy ne a ligetben, hanem Kőbányán, a MÁV járműjavítójában legyen az új helyszín. Büszke arra, hogy egy ipari műemléket sikerült így megmenteni a lebontástól – jelezte.

A kőbányai épületet alkalmassá tették arra, hogy jó időben látogatható legyen – folytatta a főpolgármester-jelölt, aki szerint a végleges megoldás az lenne, ha a 2018-2021-es tervek szerint újulna meg az épület és benne a múzeumi kiállítótér.

Hírdetés

Jelezte: pénzhiányra a kormány nem hivatkozhat, hiszen Lázár János miniszter szerint arra van 150 milliárd forint, hogy Debrecenben épüljön fel a „nulláról” egy új múzeum.

Vitézy Dávid elmondta azt is, hogy lefolytatták a nemzetközi tervpályázatot, három év munkájával készültek el a tervek, a beruházáshoz az építési engedélyek és a kiviteli tervek is rendelkezésre állnak.

Ezt a beruházást is Lázár János állította le, amikor „építési és rombolási miniszterként” átvette a tárca vezetését – fogalmazott.

Hozzátette: nem Debrecen fejlesztése ellen szólal fel, nincs kifogása az ellen, hogy ott létesítsenek egy „leánymúzeumot” vagy egy autómúzeumot, de azt teljes tévútnak tartja, hogy megszűnjön a fővárosban a Közlekedési Múzeum.

A főpolgármester-jelölt elmondta azt is, hogy a múzeum megújításának terve 7,4 milliárd forintba került, és a beruházás három év alatt készülhetne el.

Érvként hozta fel azt is, hogy Debrecenben a múzeumhoz kapcsolható egyetemi háttér sincs meg, nincs a közlekedéssel kapcsolatos felsőfokú oktatás.

A közlekedéstörténet legizgalmasabb „sztorijai” mind Budapesthez köthetők, ami összefügg a város fejlődésével: a világ legnagyobb villamoshálózata itt van, itt épült meg az első földalatti vasút, a magyar buszgyártás Mátyásföldhöz kötődik.

„A magyar közlekedéstörténetet Budapesten lehet jól elmesélni” – mondta.

Vitézy Dávid azt kérte Lázár János minisztertől, hogy gondolja át a Közlekedési Múzeum elköltöztetésének terveit, egyben azt ajánlotta a tárcavezetőnek, hogy „a maxi-Dubajt vigye Debrecenbe”.

„Ha Lázár János mindenáron a debreceni BMW-gyár mellé szeretne valami nagyot álmodni, akkor építsenek az arabokkal oda felhőkarcolót” – fogalmazott.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »