Mint egykori tolmács-fordító igazolhatom, e cikk az igazat írja.
Ami azonban még engem is megdöbbentett, hogy ma, 2024-ben ugyanannyi a díjazás, mint 2007-ben, azaz bruttó 1,25 Ft/leütés. Ez valójában hatalmas esés, a 2007-es Ft értéke ma kb. 2-2,10 Ft. Azaz ma a 17 évvel ezelőtti díjazás 45-50 %-át fizetik vásárlóértéken számítva.
A jó időszak a 90-es évek vége volt, ekkor 2,50-3 Ft-os karakterdíjak voltak, ez olyan, mintha ma 5-7 Ft lenne.
Aztán 2000 után jött a folyamatos esés, egyre olcsóbb lett a fordítás. A piac kikényszerítette. Aki fordítónak voltak jó kapcsolatai, azok mind elszegődtek nyugatra (ebben a szakmában ez nem jelent tényleges helyváltoztatást), aki nem, az abbahagyta. Lassan a fordítás egyetemisták diákmunkája lett.
S a folyamat nem automatizálható. Jó minőségű gépi fordítás csak egyszerű, közérthető szövegeknél lehetséges, pl. használati utasítások, termékleírások. Már egy egyszerű akciófilm esetében is röhejes hibákkal fordítanak a fordítóprogramok, hiszen nem értik az adott mondatok hátterét és a szövegkörnyezetet.
S nem csak szótévesztések – többértelmű szavak esetében a gép képtelen rájönni éppen melyik a helyes -, de olyan dolgokban is, amikor az egész mondandó értése elkerülhetetlen.
Amikor a célnyelv nyelvtanilag gazdagabb, mint a forrásnyelv, akkor súlyos baj van például, míg fordítva ez nem gond. Pl. a magyar igeidők rendszere sokkal szegényebb, mint az angol igeidőké, így angolról magyarra fordítani igéket az időt illetően nem gond egy gép számára, de fordítva már kifejezetten nehéz, hiszen az egész magyar szövegkörnyezetet érteni kell, hogy tudni lehssen melyik angol idő használandó az adott esetben. Fordított eset: a határozott-határozatlan igealak: az angolban ilyen nem létezik, míg a magyarban alapvető, azaz angolra fordítani könnyű, fordítva meg nehéz.
Amiről a cikk nem ír: az egész környezet is lassan le lett építve. Meg lettek spórolva a korrektorok, majd a szakmai lektorok is.
Aztán ma már kifejezetten vicces esetek vannak emiatt. Számítógépes programoknál, netes alkalmazásoknál szoktam látni ilyet. A megrendelő egyáltalán nem ismeri a célnyelvet, így komolyan hiszi, minden nyelv valamilyen szinten azonos, azaz minden lefordítható egy az egyben, különösebb probléma nélkül.
Pár évvel ezelőtti élményem: felháborodott megrendelő, hogy az alkalmazása magyar verziója nevetést vált ki, pedig hát ő magyarul tudó embert bízott meg! Becsapva érzi magát. Pedig mi is történt? Odaadott egy szólistát egy magyarul tényleg tudó emebernek, hogy azokat fordítsa le magyarra. S az meg is csinálta, hibamentesen. Csakhát egyetlen nyelven se lehet helyes szöveget generálni csak lefordított szavakból.
Pl. ott volt, hogy „forintok”, s aztán ilyen mondatok lettek, hogy „Összeg: 4587 forintok.”. A fordítónak meg volt mondja, fordítsa magyarra, hogy „Forints”, s ő becsületesen meg is csinálta. Aztán elmondtam az emberkének: nem lehet szólistafordítással alkalmazást lokalizálni, íme ez is példa rá – magyarul számnevek után nincs többes szám. Aztán azon az állításomon is meglepődött, hogy magyarul nincs „of” és „from” szó. Végül elfogadta: nem lehet ezen spórolni, az egész dokumentációt meg kell ismertetni a fordítóval, elmondva mi a cél, s nem szólistát kell adni neki.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
