Vesztegetés elfogadása: két főorvos, egy főnővér, 170 ezer forint

Vesztegetés elfogadása: két főorvos, egy főnővér, 170 ezer forint

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján még tavaly indított nyomozást, mivel a rendelkezésre álló adatok szerint egy budapesti kórház főnővére 2020 augusztusában egy néni ápolásáért cserébe – annak ellenére, hogy ingyenes ellátásra volt jogosult – a lányától 170 ezer forintot kért.

Hírdetés

A gyanú szerint a 46 éves nő arra hivatkozással kért ekkora összeget, mert azt saját maga, két, az osztályon dolgozó főorvos asszony, egy gyógytornász, továbbá tíz ápoló között kell elosztania.

A BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály nyomozói 2021 júliusában kutatást tartottak a főnővér, L. Krisztina lakóhelyén, ugyanakkor vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták – nem tett vallomást.

A további bizonyítékok beszerzését követően 2022. május 19-én a két főorvost is ugyanezen bűncselekmény miatt hallgatták ki gyanúsítottként – ők sem tettek vallomást.

Az eljárás során mindhárom nő szabadlábon védekezik. ?


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »