Magyar Péter tisztázta: nem azért nem lett jelöltjük a buzipropagandista, mert kiderült a devianciája

Magyar Péter tisztázta: nem azért nem lett jelöltjük a buzipropagandista, mert kiderült a devianciája

"Én sem tudtam mindent a Béláról, de nincs ennek jelentősége. A szervezete úgy látja, hogy több esélye van a VII. kerületben győzni vagy jobb pozíciókat elérni, ha civil jelöltként indulnak, és nem a Tisza Párttal. Mi ezt tiszteletben tartjuk" – mondta Magyar Péter a Telexnek arról, hogy Lajos Béla mégsem a Tisza Párt nevében indul a júniusi önkormányzati választáson, miután a Magyar Jelen és a Megafon több tagja is azzal kezdte őt támadni, hogy "szélsőbaloldali, zsidóbarát és LMBTQ-aktivista".

Lajos Béla egy civil szervezet, a Színes Erzsébetváros Egyesület alapítójaként és elnökeként még 2023 decemberében azt mondta: önálló polgármesterjelöltet indítanak a budapesti VII. kerületben, ahol a DK-s Niedermüller Péter a jelenlegi polgármester. Akkor azt állította, hogy ők az országosan szervezett pártoktól függetlenül indulnak, és nem is terveznek együttműködni semelyik politikai párttal.

Május 1-jén aztán a Magyar-féle Tisza Párt azt jelentette be, hogy Lajos Béla az ő jelöltjük lesz Erzsébetvárosban. Alig két nappal később, pénteken viszont Lajos már arról írt a Facebookon, hogy mégis az eredetileg tervezett Színes Erzsébetváros nevű civil szervezettel indul a kerületben.

Ezt Lajos akkor így magyarázta: "A folyamat során láttuk azt, hogy közösen erősebbek lehetünk. De azt is láttuk, hogy Erzsébetvárosban a Színes Erzsébetváros közössége nagyon erős civil identitással rendelkezik, ezért közösen azt érezzük és úgy látjuk, hogy a Színes Erzsébetváros június 9-én és az azt követő időszakban is önállóan kell kiálljon és dolgozzon azért, hogy Erzsébetváros fejlődő, élhető, zöld, a lakók igényeire odafigyelő kerület legyen".

Lajosnak így már kétszer kellett visszaadnia az ajánlóíveit: először akkor, amikor úgy döntött, mégsem civilként, hanem a Tisza Párt jelöltjeként indul, másodszor meg akkor, amikor visszatért civilnek.

Május 1-je és 3-a között tehát történnie kellett valaminek, ami miatt vagy Lajos, vagy a Tisza Párt úgy döntött: mégsem együtt indulnak a június 9-i választáson.

Május 3-án a Magyar Jelen Lajos Facebook-profilképei alapján zsidóbarátsággal és LMBTQ-aktivizmussal támadta őt. Beszállt a történetbe a Megafon is, tagjai meg azt írták Lajosról, hogy lelkesedik a "libsi dolgokért, és különösen a migránsokért és az LMBTQ-jogokért áll ki előszeretettel". Ezt pedig az amerikai nagykövettel, David Pressmannal készült képével is illusztrálták. (Természetesen mi is foglalkoztunk vele, de a Telexnek ezt persze büdös megemlíteni – a szerk.)

Közben a Telexhez eljutottak olyan értesülések, hogy Magyarék azzal hívták fel Lajost, hogy nem tudtak erről az oldaláról, és nem kockáztathatják meg, hogy ezzel szavazatokat veszítsenek. Ami biztos, hogy Lajos pár órával a megafonos posztok megjelenése után bejelentette: inkább mégis civilként indul Erzsébetvárosban.

Hírdetés

Az ügyben a lap kereste Lajos Bélát, aki azt mondta: a megkeresést köszöni, de ő már kiadott egy nyilatkozatot erről pénteken – azt, amiben csak bejelentette, hogy marad civil, de az okokat valójában nem tisztázta.

Hozzátette, hogy az ügy "nagyon szenzitív", és hogy a sajtóban megjelent eddigi hírek "szélsőséges irányba viszik el az egész kérdést". Amikor mondták neki, hogy akkor itt a lehetőség, hogy megossza a saját nézőpontját, úgy felelt: majd pár nap múlva már nyitott lesz arra, hogy erről az ügyről beszélgessenek.

A zavaros közjátékok miatt Lajos Bélának így háromszor kellett nekifutnia 300 ajánlás összegyűjtésének ahhoz, hogy elindulhasson a választáson. Mint Bodó Zoltán, a Színes Erzsébetváros alelnöke a Telexnek mondta: a tiszás ajánlóívekkel még el sem kezdtek ajánlásokat gyűjteni, azokat üresen adták vissza.

Lajos Béla elmondta: a harmadik ajánlásgyűjtésénél az utolsó pillanatban, a hétfő délutáni határidő előtt pár perccel adták le az íveket. Volt olyan aláíró, aki a hírekből ismerte őt fel, olyan is, aki már az NVI bejárata előtt írt nekik alá – mondta a politikus. Nem számolták meg, mennyit sikerült összegyűjteniük, de szerinte a kötelező 300 aláírás fölött teljesítettek 15-20 százalékkal. Kérdés persze, hogy ebből mennyi lesz az érvénytelen. Állítja, nagyjából ugyanennyit gyűjtöttek össze már elsőre is – ezeket aztán az NVI-nél megsemmisítették.

Bodó Zoltán, a Színes Erzsébetváros alelnöke azt mondta: függetlenül attól, hogy Lajos a Tisza Párt hátszelével indult volna a választáson, nem lépett volna be a pártba, még civil jelölt maradt volna, mert nekik a civilség megtartása a legfontosabb. Arra, hogy mi volt a sztori itt a háttérben Magyar Péterékkel, úgy felelt: "Mindenki el tudja dönteni, mi lehet a valóság, és mi nem".

Nem számít az LMBTQ

A történet másik főszereplőjét, Magyar Pétert a vasárnapi debreceni tüntetésén kérdezték meg Lajos Béláról. Azzal kezdte, hogy szerinte Lajos abban a bizonyos Facebook-posztjában már leírta, hogy mi történt. "A civil szervezetének elég sok tagja van, nem lett minden letárgyalva szerintem ott a szervezeten belül", magyarázta.

Megkérdezték tőle, hogy a visszatáncolásnak köze van-e ahhoz, hogy a "szélsőjobboldali" média és a kormánymédia is azzal kezdte el támadni őt és a pártját, hogy egy állítólagos LMBTQ-aktivistát támogatnak, mire Magyar úgy felelt: "Nincs, de szerintem Béla megmondta, hogy nem LMBTQ-aktivista". Lajos az RTL-nek röviden valóban tagadta, hogy "LMBTQ- vagy szélsőbaloldali aktivista" lenne.

Magyar azt is állította, a támogatást nem vonták vissza: "szerintem ő lépett vissza, kirakta a Facebook-oldalára". Ő maga amúgy sem gondolkodott azon, hogy "induljon-e a Tisza Párt nevében bármilyen LMBTQ-aktivista", vagy hogy ő támogatna-e ilyen jelölteket az önkormányzati választáson. "Nem ezek alapján választunk jelölteket", mondta.

Megkérdezték azt is, hogy a "Pride"-ra kimenne-e, mire úgy felelt, nem, mert az "nem az ő világa". Egyébként pedig kérdezzék őt inkább a debreceni tüntetéséről.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »