A világ legnagyobb hadgyakorlata zajlik hazánkban

A világ legnagyobb hadgyakorlata zajlik hazánkban

Tóth Máté kiemelte, hogy a Magyar Honvédség Role 2-es moduláris, 50-60 fős személyzettel működő tábori kórházában – a harctérhez közel – már olyan ellátást kaphatnak a sebesültek, hogy onnan az Országos Mentőszolgálat segítségével az állami ellátóhelyekre szállíthatók.

honvedelem.hu

Hírdetés

A NATO és egyben a világ legnagyobb, többnemzetiségű katona-egészségügyi gyakorlata zajlik a Magyar Honvédség bakonykúti gyakorlóterén.

Tóth Máté őrnagy, a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ tagja a Vigorous Warrior (Erélyes harcos) 24 elnevezésű gyakorlatról kedden elmondta, hogy 13 éve rendezték az első katona-egészségügyi gyakorlatukat öt nemzet részvételével, most 33 nemzet van jelen. Hozzátette: a legtöbb nemzet orvos-egészségügyi egységgel, tábori kórházakkal van jelen, de akadnak olyan országok is, amelyek a tervezést, kielemzést végzik.
   
Közölte, hogy mintegy ezer négyzetkilométeres területen szóródtak szét a különböző egységek és a gyakorlaton egy több tízezer fős hadtest egészségügyi biztosítását szimulálják, miközben egy hasonló képességekkel rendelkező, képzelt ellenséggel szemben kell helytállniuk.
   
Tóth Máté hangsúlyozta, hogy Afganisztánban 90 százalék felett volt a sebesült katonák túlélési aránya, ha gyorsan megfelelő ellátásban részesültek, egy hadszíntéren ez jóval alacsonyabb, ezért próbálják ezt a minőséget tartani, miközben a mennyiség jóval nagyobb. Jelezte, a gyakorlat közben azt is vizsgálják, hol vannak hiányosságok, hibák a rendszerben.
   
Megemlítette, hogy társgyakorlat is zajlik egyidőben a területen vegyi, biológiai, sugárzásvédelmi és nukleáris fenyegetések ellen felkészülő csapatokkal. Ők is veszélyeket szimulálnak, majd a felderítés és az elhárítás után azt gyakorolják, miként tudják átadni az egészségügyi ellátórendszernek az esetleges sérülteket.
   
Tóth Máté kiemelte, hogy a Magyar Honvédség Role 2-es moduláris, 50-60 fős személyzettel működő tábori kórházában – a harctérhez közel – már olyan ellátást kaphatnak a sebesültek, hogy onnan az Országos Mentőszolgálat segítségével az állami ellátóhelyekre szállíthatók. Ezzel kapcsolatban közölte: igyekeznek azt is modellezni, hogy egy-egy katasztrófahelyzetben a civil egészségügyben dolgozókat mennyire gyorsan és hatékonyan tudják bevonni az ellátásba, ezért az OMSZ mellett a Magyar Vöröskereszt és a Nemzeti Nyomozóiroda katasztrófák áldozatainak azonosítását végző egysége is jelen van.
   
Megjegyezte, hogy az egészségügyi ellátóhelyek gyors mozgathatóságát, mozgékonyságát is gyakorolják, mert az ukrán hadszíntéren a felderítő drónok megjelenését követően átlagosan fél óra múlva érkezik a légicsapás a tábori kórházakra. Elmondta: éppen emiatt ukrán katonák is jelen vannak, akik friss tapasztalataikat osztják meg a jelenlévőkkel.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »