Véletlenül megnyerte a bristoli félmaratont, de kizárták

Véletlenül megnyerte a bristoli félmaratont, de kizárták

Kizárták a félmaratoni futóverseny győztesét, Omar Ahmedet Bristolban, mert csak a tíz kilométeres távra nevezett.

Omar Ahmed 10 km-en a nevesebb futók közé tartozik, éppen ezért nevezett az idei Bristol 10K viadalra – írja az Origo.

Azonban ezzel egyidőben rendezték a Bristol Great Run félmaratont is, amelynek az útvonala átfedésben volt a tíz kilométeresekével.

A 24 éves atléta az egyik elágazásnál rossz irányba haladt tovább, így áttért a hosszabb útvonalra, majd remek idővel (1:03:08 óra), egyéni csúccsal, győztesként ért célba a 21,09 kilométeren.

Hírdetés

A verseny után azonban a szervezőknek ki kellett zárniuk a brit futót, mert nem abban a számban diadalmaskodott, amelyre eredetileg nevezve volt.

„A szabály az szabály, és ennek értelmében diszkvalifikálnunk kellett Omart” – nyilatkozott Paul Foster, a szervező The Great Run Company ügyvezető igazgatója a BBC-nek.

A félmaratont így végül a másodikként célba érő Chris Thompson nyerte, aki három és fél perccel Ahmed után futott be.

A két eseményt általában különböző időpontokban rendezik a szervezők, a koronavírus-járvány miatt tavaly mind a két rendezvény elmaradt.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »