Ez valamikor nyár végén történt. A sárga nap mint egy nagy, forró lepény gurult lassan az elhagyatott rét felett.
– Tudja valaki, milyen nap van ma? – kérdezte Valér a többieket. – Augusztus akárhányadika – mondta Bélabá. – Az nem tegnap volt? – nézett rá bizonytalanul Fityirc. – Nem – rázta a fejét Hilda. – És ez bizony azt jelenti, hogy ma van Titusz születésnapja! – Már megint? – csodálkozott Fityirc. – Tavaly is volt neki! – Egyeseknek minden évben van születésnapjuk – mondta Pofánka. – Van, akinek több is. Nekem például három… – Akkor viszont meg kell ajándékoznunk Tituszt! – mondta Valér. – Még szerencse, hogy éppen bogáncsfocizni ment a sünökkel – mondta Hilda. – Van időnk kitalálni, hogy mit adjunk neki. A kuflik törni kezdték a fejüket. Ilyesmik jutottak eszükbe: rózsaszín masnifésű, felhúzható ugráló csibe, fagyasztott spenót, varázssapka, elemes bajuszpödrő… – Nem is tudom – mondta Bélabá. – Biztos, hogy örülne az efféléknek? – Talán ha mindenki körülnézne otthon – szólalt meg Fityirc. – Hátha előkerül valami… – Pont ezt csináltuk az előző mesében is! – vágott közbe Hilda. – Nem lesz ez unalmas? – Mit tegyünk, ha nincs egyetlen bolt sem az elhagyatott réten? – tárta szét a kezét Valér. A keresgélés ezúttal szerény eredménnyel járt. – Egy zacskó mag! – Egy bigyó! – Itt nincs semmi! – Itt sincs semmi! – Itt sincs! – Tehát egy zacskó mag – állapította meg Hilda. – A bigyót inkább hagyjuk… – Ez több, mint a semmi, de kevesebb, mint a valami – ingatta a fejét Fityirc. – Ajándéknak nem sok – mondta szomorúan Pofánka. – Az attól függ! – szólalt meg ekkor Valér. –Egy zacskó közönséges mag tényleg nem nagy dolog, ám egy zacskó különleges mag… – Ez bármi lehet – pillantott bele a zacskóba Zödön. – Tavaszi kukackalap, náthafű, esetleg réti szőrvirág. (…) – Itt valami ünnep készül? – nézett körül csodálkozva Titusz, amikor nem sokkal később megérkezett a bogáncsfocizásból. – Éljen Titusz! – harsogták egymást túkiabálva a kuflik. – Boldog születésnapot! – nyújtotta át az ajándékot Hilda. Titusz izgatottan bontotta ki a csomagot. – Bárcsakbokormag! – kiáltotta meglepetten, amikor belenézett a zacskóba. – Az meg miféle növény? – kérdezte Fityirc. – Attól függ, mit kívánsz, amikor elülteted – mondta Titusz – Ezért hívják így. – Ha azt mondom, Bárcsak mákosrétes lenne!, akkor mákosrétesbokor lesz belőle? – kérdezte Zödön. – Így van – bólogatott Titusz. – Pont hét darab van a zacskóban – tette hozzá. – Mindannyiunknak jut egy! (…) – Majd elássuk őket a kupacunk mellett – mondta a barátainak. – És akkor mindenkinek lesz egy saját külön bárcsakbokra. – De majd csak tortaevés után! – jegyezte meg halkan Zödön. A kuflik letelepedtek hát a fűbe. Hilda felvágta a tortát, Pofánka pedig vakondtövisszörpöt töltött a poharakba. – Azt hittem, bárcsakbokor csak a mesékben van – dünnyögte tele szájjal Valér. – Nymnym – mondta csámcsogva Bélabá. Ami éppúgy jelenthetett igent, mint nemet. És ezután már nem hallatszott más, csak rágcsálás, szörcsögés meg a napfényben nyújtózó virágok neszezése…
Dániel András: Szerintem mindenki legyen kufli! Pagony Kiadó, 2018
A SepsiBookon május 25-én, szombaton 11 órától találkozhattok Dániel Andrással, a kuflibirodalom megálmodójával. Vetítéssel egybekötött meseolvasásra, majd beszélgetésre számíthattok, és az összes kedvencetekkel találkozhattok.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
