Vége az izraeli rakétatámadásoknak Kulcsár Péter2024. 10. 01., k – 20:40
Az amerikai hadsereg egyik illetékese még az iráni támadás közben megerősítette, hogy Joe Biden elnök parancsa után ténylegesen sikerült leszedniük több, Izrael felé elindított ballisztikus rakétát. Az Izraeli Véderő (IDF) nem sokkal ezután bejelentette, hogy a lakosok Izrael egész területén kijöhetnek az óvóhelyekről.
Az izraeli hadsereg kedden már nem számít újabb iráni támadásra. Helyi idő szerint 20 óra előtt újra megnyitották Izrael légterét a polgári repülőjáratok előtt. Jelentések szerint nem minden egyes iráni rakétát szedett le a Vaskupola nevű híres izraeli védelmi rendszer, több becsapódásról is érkeztek jelentések. Ez azonban nem működési zavar eredménye: a Vaskupola úgy működik, hogy a rendszer előrejelzi minden egyes érkező rakéta várható becsapódási helyét és csak azokat szedi le automatikusan, amelyek lakott területeket veszélyeztetnek. Hatékonyságát jól mutatja, hogy a sorban befutó jelentések szerint egyáltalán nincsenek súlyos izraeli sérültek, az iráni rakéták csak két embert sebeztek meg könnyebben, ezeknél sokkal több enyhe sérülést okozott az, amikor az óvóhely felé szaladók izgalmukban elbotlottak. A Reuters szerint az egész támadás egyetlen halálos áldozata palesztin lehet: a hírügynökség katonai forrása szerint egy ember meghalhatott és többen megsérülhettek amikor rakétarepeszek hullottak a Nyugati Parton található palesztin városra, Jerikóra.
Míg áprilisban drónok és robotrepülők kísérték az Irán által kilőtt ballisztikus rakétákat, addig az októberi támadás főleg ballisztikus rakétákból állhatott. A Times of Israel szerint 180 ilyen rakétát lőttek ki (bár ez a szám valószínűleg nem végleges), ami több lenne, mint az áprilisban észlelt 120. Az Izraeli Védelmi Erők szóvivője, Daniel Hagari televíziós bejelentkezésében hozzátette, ugyan a támadás ezen hulláma véget ért, de továbbra is készenlétben állnak, és a ma történteknek lesznek következményei, már vannak terveik.
(444, Portf., hvg)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »