Úgynevezett „önkényuralmi jelkép” használata miatt vádat emelt a Szolnoki Járási Ügyészség egy 23 éves és egy 19 éves férfi ellen – tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.
A vádirat szerint a „szélsőséges eszméket” valló vádlottak április 18-án délután Szolnokon a Tiszavirág híd korlátjához rögzítettek egy általuk készített, kétszázszor 180 centiméteres molinót azzal a céllal, hogy megemlékezzenek Adolf Hitler születésnapjáról.
A molinón a „Számomra nincs más út: Győzelem vagy halál!” felirat, valamint egy horogkereszt részlete volt látható.
A molinót néhány órán belül egy ismeretlen eltávolította a hídról.
A két aktivista két nappal később, április 20-án este a Pozsonyi úti aluljáró belváros felőli bejárata fölé egy másik molinót függesztett ki, amelyen „Az élet nem nem bocsátja meg a gyengeséget” felirat mellett szintén egy horogkereszt részlete volt látható.
A kihelyezés után tűnt fel nekik, hogy tévedésből kétszer írták a „nem” szót, ezért hazaindultak festékszóróért. Az aluljárótól nem messze a rendőrök intézkedés alá vonták a két férfit, akik közül az egyik SS-jelvényeket viselt a ruházatán – közölték, hozzátéve: a rendőrség még aznap este eltávolította a molinót.
Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság dönt majd.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »