Ukrán katonákat fognak kiképezni Romániában

Ukrán katonák romániai támaszpontokon történő kiképzéséhez adta hozzájárulást keddi együttes ülésén a kétkamarás román parlament.

A törvényhozás Klaus Iohannis államfő megkeresésére 233 szavazattal 18 ellenében és 25 tartózkodás mellett elfogadta, hogy román területen ukrán katonák felkészítése érdekében létesítsenek tengerészeti kiképző központot, valamint Románia a létező bázisain támogatást nyújtson ukrán tengerészgyalogosok felkészítéséhez.

Az Agerpres hírügynökség által ismertetett, két évre szóló, de a román fél részéről bármikor felmondható megállapodás tervezete szerint az ukrán katonák romániai kiképzéséhez a nemzetközi közösség is hozzájárul, az új kiképzőközpont létesítésének és beüzemelésének költségeit pedig teljes egészében Nagy-Britannia fedezi.

Klaus Iohannis államfő egy másik kezdeményezését is hasonló többséggel hagyta jóvá kedden a két ház együttes ülése, ennek értelmében a legfontosabb erdélyi légitámaszpontot, az aranyosgyéresi 71-es Bázist is az ukrán katonák kiképzését segítő NATO-misszió (NATO-Security Assistance and Training for Ukraine – NSATU) rendelkezésére bocsátják. Az ezzel kapcsolatos költségeket a román védelmi minisztérium fedezi, amely egy legfeljebb százfős katonai kontingenssel is hozzájárul a misszióhoz.

Hírdetés

A román parlament keddi ülésén tudomásul vette az államfő tájékoztatását arról, hogy Románia hozzájárult két másik, az ukrán erőket segítő külföldi támogatás célba juttatásához. A tájékoztatás szerint augusztusban már megérkezett a Fekete-tenger partvidékén lévő Mihail Kogalniceanu légitámaszpontra, illetve a mangaliai tengeri kikötőbe az a 35 fős svéd különítmény, amely az Ukrajnának adományozott svéd rohamcsónakok használatára fogja kiképezni az ukrán katonákat.

Másfelől a román államfő – a miniszterelnök javaslatára a legfelsőbb védelmi tanács véleményezése alapján – jóváhagyta, hogy az Európában állomásozó amerikai különleges műveleti erők parancsnoksága további katonákat és készenléti hadifelszerelést telepítsen Romániába.

Az amerikai kontingens jelenléte révén felértékelődik Románia szerepe a keleti NATO-szárny stabilitásának garantálásában, erősödik a román-amerikai stratégiai partnerség, ugyanakkor a közös kiképzések javítják a román és amerikai különleges erők együttműködési képességét – indokolta döntését a román államfő a parlamenthez intézett levélében.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »