Új katonai kórház létesülhet Eperjesen. Fico szerint a védelmi minisztériumnak van rá pénze

Új katonai kórház létesülhet Eperjesen. Fico szerint a védelmi minisztériumnak van rá pénze

Új katonai kórház épülhet Eperjesen. Ezt Robert Fico miniszterelnök jelentette be az egészségügyi minisztériumában tartott szemle után. Ebben a témában már szerdán dönthet a kormány.

Mint azt Zuzana Dolinková egészségügyi miniszter ismertette, egy olyan anyagról lesz szó, amelynek tartalma az eperjesi kórház fenntartójának megváltoztatásáról szól, mellyel kapcsolatban bírósági végrehajtás fenyeget. A védelmi tárca ebben is segíthet.

  „Modern kórház lesz, előnye, hogy a védelmi minisztériumnak van rá pénze”

– mondta röviden a témában a miniszterelnök.

Dolinková egyúttal megerősítette, hogy a tárcája egy új állami egyetemi kórház projektjén is dolgozik, és egy-két héten belül már a terveket is szeretné bemutatni. A miniszter asszony úgy véli, a kormány már ebben a hónapban végleges döntést hozhat a kórházzal kapcsolatban.

Hírdetés

A helyreállítási terv projektjeinek folytatása

A miniszter asszony megerősítette a helyreállítási tervből finanszírozott projektek folytatását is Turócszentmártonban és Besztercebányán. Ezzel kapcsolatban a miniszterelnök felszólította, hogy személyesen ellenőrizze a munkálatok menetét. Dolinková nyilatkozott az iglói (Spišská Nová Ves) kórházzal aláírt medializált módosításról is. A létesítmény a Penta pénzügyi csoporthoz tartozik.

A miniszter minden kritikát visszautasított. „Ha nem lenne rendben, soha nem írtunk volna alá egy ilyen módosítást“ – kommentálta.

Elmondása szerint az iglói kórház nemcsak rekonstruál és korszerűsít a helyreállítási tervből, hanem új épületet is épít. Az építkezésnél történt, hogy a módosítással összehangolták a feltételeket más projektekkel. A szerkezetépítési- és szakmunkákat 2026. június 30-ig, a végleges berendezést 2028 végére kell befejezni.

SITA


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »