Új helységnévtáblák szlovák módra

Új helységnévtáblák szlovák módra

A belügyminisztérium 2020-ban kiadott, helységnévtáblákat is érintő rendelete szerint a szlovák és a magyar helységneveknek lehetőleg azonos méretben, egy táblán kellene megjelenniük. 2021-ben ott tartunk, hogy a méretbeli változtatás megtörtént, a helyesírás viszont a háttérbe szorult.

Nógrádban ugyanis több olyan táblát helyeztek ki a napokban, melyeken a magyar nyelvű változatban helytelenül jelennek meg a helységnevek. A betűkről ugyanis lespórolták a pontot és az ékezetet.

Konkrétan Fülekkovácsi és Fülekpüspöki esetében volt szembeötlő a hanyagság, amire a közösségi hálón több helybéli lakos is felhívta a figyelmet.

Portálunk megkérdezte Noskó Lászlót, Fülekpüspöki polgármesterét, kapott-e információt a táblák sorsáról?

Hírdetés

– nyilatkozta.

A polgármester szerint vélhetően a kivitelező cég hibázott. Kérdés azonban, hogy a korábban helyesen leírt helységnévtáblákat hogyan lehet véletlenül hibásra cserélni? Főként, hogy az útkezelő vállalatnak megvannak a községek hivatalos nevei, tehát pontosan tudták, milyen formában kell azokat megrendelni.

Figyelmetlenség vagy provokáció? Nem tudni. Mindenesetre sikerült a közösségi hálón ellentéteket szítani a témában.

Egyesek úgy gondolják, hogy van nagyobb gondjuk is annál, mint a magyar helyesírás, mások szerint örülni kellene annak, ami van, valaki pedig szándékosságot vél benne. Szerencsére akadnak olyanok is, akiknek szúrja a szemét, hogy a többségében magyarok által lakott régióban ilyen egyáltalán megtörténhet.

Az ügyben kikérjük az útkezelő vállalat véleményét is.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »