Nem valószínű, hogy az EU azonnali olajembargót vezet be Oroszországgal szemben Ukrajna inváziója miatt – írja a CNBC egy neve elhallgatását kérő uniós forrásra hivatkozva. Az uniós külügyminiszterek hétfői találkozóján az ír és a litván diplomácia vezetője igen határozottan szorgalmazta az orosz kőolaj teljes blokkolását. A dolog persze nem ilyen egyszerű, az oroszok egyértelművé tették, hogy akkor néhány gázcsap elzárásával válaszoltak volna Brüsszel intézkedésére.
Az Egyesült Államok március elején döntött úgy, hogy teljesen blokkolja az orosz kőolaj importját. Megteheti, olajigényének picivel több mint három százalékát szerzi csak be Oroszországtól. Az EU függősége azonban 25 százalékos.
A CNBC szerint az uniós hangulat változása mögött az áll, hogy kedd reggel az Brent irányadó olajár 114,96 dollár/hordóra mérséklődött.
A CNBC cikkében az is kiderül, hogy a kemény nyilatkozatok ellenére az uniós tagállamok elsöprő többsége ellenzi az olajembargót.
Egy másik névtelen forrás szerint a tárgyalások a témában folytatódnak, de a héten esedékes uniós csúcson aligha születik döntés az olajembargóról, feltéve, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök “nem tesz valami még felháborítóbbat”.
Az egyik ilyen “felháborítóbb” forgatókönyv lehetne például, ha az orosz haderő vegyifegyvereket vetne be. (Az erről szóló szándékot az utóbbi időben főleg amerikai források hangoztatják.)
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »