Történelmi bűnügy a Netflixen

Történelmi bűnügy a Netflixen

Már nézhető a Netflixen a A valószerűtlen gyilkos című sorozat, mely az 1986-ban merénylet áldozatává vált Olof Palme svéd miniszterelnök feltételezett gyilkosáról szól. A svéd történelem egyik legfontosabb bűnügyének vizsgálatát megoldatlanul zárták le tavaly, a sorozat miatt most feljelentették a streamingszolgáltatót.

Olof Palmét 1986. február 28-án este lőtték agyon Stockholm belvárosában, miután kijött a feleségével, Lisbettel egy moziból. A baloldali-liberális kormányfővel politikailag szembenálló Engström kezdettől tanúként szerepelt az ügyben, de hamar a bűntény egyik lehetséges gyanúsítottjává vált, mert számos szemtanú olyan személyleírást adott a menekülő gyilkosról, amely illett rá. A közelben dolgozó Engström maga sem tagadta, hogy ott volt a gyilkosság helyszínén, de azt mondta, hogy ő csak megpróbálta újraéleszteni az áldozatot. 35 éven át zajlott a hivatalos vizsgálat, melyet tavaly azzal zártak, hogy Stig Engströmöt, a Skandia biztosítótársaság 2000-ben elhunyt grafikusát nevezték meg fő gyanúsítottjaként, anélkül, hogy valaha is bebizonyosodott volna a bűnössége.

Hírdetés

A meg nem nevezett személy által indított kereset azzal vádolja az amerikai óriáscéget, hogy a sorozat forgatókönyvében a közismert tényeket olyan „teljesen alaptalan” állításokkal egészítette ki, amelyek nem szerepelnek Thomas Pettersson újságírónak a filmet megihlető oknyomozó könyvében, és ezzel egyértelmű rágalmazást követ el. Engström második felesége, Margareta „személyes támadásnak” nevezte, hogy a sorozat azt sugallja, ő is gyilkosnak tartotta néhai férjét, ugyanakkor ő nem szándékozik pert indítani a tartalomszolgáltató ellen.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »