Több mint kétezer nővér távozhat, amit már nem viselne el az egészségügy

Több mint kétezer nővér távozhat, amit már nem viselne el az egészségügy

Már jelenleg is nővérhiány van, most pedig fennáll a veszélye, hogy a nyugdíjkorhatár elérése miatt további 2381 ápolónő távozik az egészségügyi ellátórendszerből – figyelmeztetett Lukáš Kober, a nővérkamara (SK SaPA) elnöke.

Az Ápolók Nemzetközi Tanácsának nyilvántartása szerint 2030-ra a jelenlegi hatmillió mellett további 4,7 millió nővér fog hiányozni világszerte az egészségügyből. „A munkaerő elöregedése hosszú távon megoldatlan probléma, amit végre komolyan kell vennünk” – hangsúlyozta Kober.

A prioritások közé kell sorolni azt, hogy az idősebb ápolónőket az egészségügyi rendszerben tartsuk, ne menjenek idő előtt nyugdíjba. Jelenleg a járvány, a megfertőződés veszélye is hatalmas gond.

„A nővérkamara aktuális adatai szerint decemberben 138 regisztrációt töröltünk, és 91 egészségügyi nővér kérte regisztrációja felfüggesztését. Ugyanebben az időszakban mindössze 29 új nővért és két szülésznőt regisztráltunk. Régóta megfigyelhető ez a tendencia” – mutatott rá Kober.

Hírdetés

Tavaly 911 regisztrációt törölt, 973-at felfüggesztett és 389-at regisztrált a kamara. Az országban 1500, 60 év fölötti nővér dolgozik.

„A járvány előtti időszakban ebből a korosztályból többen mérlegeltél, hogy csak később vonulnak nyugdíjba, de ez ma már nem így van. Jelenleg 881, 65 évnél idősebb ápolónő van a rendszerben, akik, ha úgy döntenek, akár azonnal távozhatnak. Ha 2381 ápolónő kiesne, azt már nem viselné el a rendszer – mondta Kober.

A politikusoknak lépéseket kell tenniük, hogy a külföldön dolgozó nővéreket hazacsábítsák.

A kamara álláspontja szerint az idősebb nővéreket támogatni kell, számukra is meg kell teremteni a lehetőséget a szakmai fejlődésre. A nővérkamara hozzátette, hogy a jelenlegi járványhelyzetben komoly lépés lenne, ha az egészségügyi dolgozók, ha megfertőződnek, 100 százalékos táppénzre lennének jogosultak, illetve ha a koronavírus-fertőzésre is olyan jogszabályok vonatkoznának, mint a munkahelyi balesetekre, vagyis az érintettek kártérítésre lennének jogosultak.

– zárta Kober.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »