Tizenhárom hónap kórházi kezelés után térhetett haza a világ legkisebbnek vélt csecsemője, aki mindössze 212 grammal és 24 centivel jött a világra császármetszés útján.
Kwek Yu Xuan mindössze 25 hétre született, mely igen messze van a kívánatosnak tartott negyven héttől.
Az eddigi legkisebb csecsemő egyébként 245 grammal született még 2018-ban az Egyesült Államokban.
Kwek Yu Xuan édesanyjánál terhességi toxémiát – veszélyesen magas vérnyomást – állapítottak meg, ezért kellett ilyen korán megszületnie gyerekének. Yu Xuan most már 6,3 kilogramm – írja a BBC-re hivatkozva az Origo.
A lánynak korlátozott esélye volt a túlélésre, közölte az egyetemi kórház Szingapúrban, ahol született a baba.
Kórházi tartózkodása idején több kezelésben is részesült, különböző gépek tartották életben.
Azonban most már elért egy olyan fejlettségi szintet, hogy kiengedhetik a kórházból. A kislány krónikus tüdőbetegségben szenved, így segítségre van szüksége a légzést illetően, de az orvosok szerint idővel ez is javulni fog.
Az anyuka, Wong Mei Ling elmondta, hogy lánya születése és mérete sokkolta,
mert az első gyereke – aki most már egy négyéves fiú – időben született.
A szülők a hosszan tartó kórházi kezeléseket közösségi finanszírozási kampány segítségével tudták kifizetni, mellyel 366 884 szingapúri dollár (81,5 millió forintot) gyűlt össze számukra.
Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »