2014-ben került az Egri Főegyházmegye fenntartásába a Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola a Heves megyei Balatonban. A jubileum alkalmából ünnepi szentmisét mutatott be a település Tours-i Szent Márton tiszteletére szentelt római katolikus templomában Ternyák Csaba egri érsek.
Prédikációjában a főpásztor a valódi, lelkünk mélyéről fakadó örömről beszélt.
Az evangélium öröme megszabadít minket a bűntől, betölti azokat, akik hisznek Jézusban. Tíz évvel ezelőtt, amikor kérte a főegyházmegye fenntartását és belépett a katolikus iskolák szövetségébe, akkor a balatoni iskola ajtaján is bekopogott az evangélium öröme – fogalmazott Ternyák Csaba érsek.
A katolikus iskola segít abban, hogy megismerjék a diákok és általuk a szülők is azt a Jézust, aki megújítja életünket, aki segít bennünket a nehézségek közepette is.
Ha ezt komolyan vesszük, akkor az életünk és általunk a közösségeink, sőt akár az egész világ megújulhat – hangsúlyozta szentbeszédében az egri érsek.
A szentmisét óvodabejárás követte.
A jubileumi ünnepség az iskola tornatermében folytatódott.
A köszöntők sorát Udzeliné Murányi Enikő polgármester nyitotta meg, aki büszkeségét fejezte ki, hogy a keresztény, nemes eszmék nemcsak a diákokra, hanem a településre is jó hatással vannak. Jó hírnevének köszönhetően pedig az intézmény mára elérte befogadó képességének maximumát.
Kiss Jánosné nyugalmazott igazgató, felidézve az egyházi fenntartásba kerülés körülményeit, elmondta: a szülők több mint 90 százaléka támogatta a kezdeményezést. Nagy dolog, hogy egy ezer lelket számláló kis településen nyolcosztályos iskola működik, ahol a diákok fogékonyak a jóra, tiszteletteljesen fordulnak egymás felé, nyugodt, kiegyensúlyozott körülmények között folyik az oktató-nevelő munka – emelte ki az intézmény korábbi vezetője.
Csuhajné Érsek Klára igazgató, aki 2018-ban vette át az intézmény irányítását, a régi hagyományok mellett megjelenő új programokról beszélt: fokozatosan beépült az iskola mindennapjaiba a szentmise; lelkinapokat, hétindító elmélkedéseket, hittantáborokat, zarándoklatokat szerveznek. Nemcsak lelkiségében, hanem felszereltségében is megújult, korszerűsödött az intézmény. Mivel a 175 tanulóval elérte az intézmény a befogadóképességének határát, szükség van az épület bővítésére, amelynek már készülnek a tervei – ismertette az iskolaigazgató. Beszéde végén köszönetet mondott a diákok, pedagógusok munkájáért, a szülők, az önkormányzat és a főegyházmegye támogatásáért.
Örömét és büszkeségét fejezte ki Székely Dénes iskolalelkész is mindazért a kitartó munkáért, amellyel a diákok, a pedagógusok és a szülők elérték, hogy a környék központi iskolájává vált a Gárdonyi. Ezt a nívót szeretnék megtartani a jövőben is.
Horváth László országgyűlési képviselő a közösség erejéről szólva kiemelte, hogy jelenleg Balaton legnagyobb vonzereje az iskola és annak szellemisége.
Köszöntő beszédében Ternyák Csaba egri érsek arra biztatta a jelenlévőket, hogy engedjék be a szívükbe Jézust, hogy megújítsa és boldoggá tegye életüket.
Az iskola feladata, hogy ezt az örökséget továbbadja a következő generációnak – fogalmazott a főpásztor.
Az ünnepség az iskola diákjainak műsorával ért véget.
Szöveg: Pap Ildikó
Fotó: Szent István Televízió; Balaton település weboldala
Forrás: Egri Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »