A Nyugat a hidegháború alatti egyik legmerészebb projektjének keretében egy hatalmas föld alatti alagutat ásott a kettészakított Berlin alatt,
amelynek segítségével számos információt szereztek meg a Kelet-Berlint megszállva tartó szovjetekről. Ám kiderült, hiába.
A projekt első hallásra minden bizonnyal rendkívül abszurdnak hat, ám nagyon is gyakorlati megfontolások álltak a háttérben – a szovjetek ugyanis a rádiós kommunikációról átálltak a telefonon történő kapcsolattartásra, ez esetben pedig a korábbi eszközök nem voltak alkalmasak a lehallgatásra.
Az amerikai hírszerzés által Arany hadműveletnek, a britek által pedig Stopper hadműveletnek elnevezett közös akció komoly előkészítést követelt. A terv gyökerei 1951-ig nyúlnak vissza, amikor a CIA egyik magas beosztású tisztviselője megkereste a szervezet „G” fedőnevű mérnökét. Mint „G” később beszámolt róla, „az egyetlen kérdés, amelyet feltettek, az volt, titokban lehet-e egy alagutat ásni [Berlin alatt]?”. „Azt feleltem, hogy alagutat ásni bárhol lehet, titokban történő megépítése azonban a méretén múlik, több időt vesz igénybe, és több pénzbe kerül”. „G” tanácsát annak ellenére kérték ki a kérdésről, hogy szaktudása viszonylag korlátozott volt: alagúttal mindössze akkor találkozott, amikor látogatásokat tett a New York-i öböl felső részén található, 1948-ban átadott Brooklyn-Battery alagútnál.
Mindennek ellenére „G”-t bízták meg a projekt vezetésével, aki azonnal egy szinte megválaszolhatatlan kérdéssel szembesült: hogyan ássanak ki 3100 tonna földet Berlin alatt, anélkül, hogy bárki észrevenné. A kiásás mellett azonban további nehézségek is adódtak: felmerült ugyanis, hogy ha sikerült is kiásni a földet, meg kellene oldani annak tárolását is. „G” amellett érvelt, hogy az optimális megoldás egy közeli – lehetőleg raktárként funkcionáló – épület lenne, melynek alagsorát fel lehetne tölteni földdel. Problémát jelentett az is, hogy az alagút elkészülte esetén szükségessé vált annak acéllal való megerősítése, mivel az utcán 60 tonnás szovjet tankok dübörögtek keresztül.
Titkos repülőutak segítségével derítették fel, hogy hol lenne a legjobb megépíteni az alagutat, és speciális, csak minimális zajt csapó munkagépeket készítettek, amelyeket aztán személyvonatokon szállították, hogy ne keltsék fel a figyelmet. Emellett egy „raktárat” is felhúztak a nyugati megszállási övezetben, de közvetlenül a szovjet mellett található városrészben, Altglienickében. Az alagutat innen kezdték el ásni egészen a szovjet zónáig, ahova három távközlési vonalat telepítését tervezték. Végül, három évnyi felkészülés után a csapat végre készen állt. A terv nagyon jónak látszott, és minden lehetséges eszközzel igyekeztek biztosítani, hogy a szovjetek ne tudják meg a részleteket. Nem sejtették, hogy a KGB már megszerzett minden szükséges információt a tervezett akcióról.
Az ásatási munkálatok 1954-ben kezdődtek el, amelyek során számos probléma merült fel, de végül 1955 májusában sikerült lerakni az első kábelt, majd a többit is. Brit specialisták a kábeleken keresztül hangszalagokra továbbították a felvételeket, amelyeket azután Londonba és Washingtonba küldtek elemzésre. Az alagút elkészültét követően 1476 láb, vagyis nagyjából 450 méter hosszú volt. Segítségével egy év alatt 50 ezer tekercset töltöttek meg hírszerzési információkkal, amelyek 443 ezer beszélgetést jelentettek, és 40 ezer órányi telefonbeszélgetésnek feleltek meg. Az anyagról 1750 hírszerzési jelentés született.
A szovjetek azonban végig tudták, hogy lehallgatják őket, így ennek megfelelően folytatták le beszélgetéseiket. A tégla a titokban marxista-leninista elkötelezettségű George Blake volt, aki még azelőtt tájékoztatta a KGB-t, mielőtt egy köbméternyi földet kiástak volna. A szovjetek úgy tettek, mintha az egészről semmit sem tudnának, nehogy kiderüljön, hogy Blake valójában nekik dolgozik. 1956. április 21-én aztán, miután Blake-et előléptették, így nyugodtak lehettek afelől, hogy nem gyanakszanak rá, szovjet és keletnémet katonák törtek be az alagút keleti oldalán.
A szovjetek a nemzetközi jogi normák megsértésével vádolták a nyugatiakat, és gengszterakciónak nevezték a történteket, a CIA azonban úgy vélte, a világ számos pontján elismert, rendkívüli találékonyságra utaló akció több hasznot hozott mint amennyi kárt okozott. Blake egészen 1961-ig kettős ügynökként dolgozott, amikor szovjet disszidensek (bár a szovjetek esetében a szó országon belüli emigrációt jelentett, a magyarban viszont politikai okból történő kivándorlást, így ez esetben ebben az értelemben használjuk) le nem leplezték mint kettős ügynököt. A téglát – miután mindent beismert – 42 évnyi börtönre ítélték, de 1966-ban sikerült megszöknie és a Szovjetunióba menekülnie. Mamanapság, 94 éves korában orosz állami nyugdíjból él, 2007-ben Vlagyimmir Putyin pedig még magas állami kitüntetést is adományozott neki.
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
