Ternyák Csaba érsek mutatott be szentmisét az ecsédi kápolna búcsúünnepén

Ternyák Csaba érsek mutatott be szentmisét az ecsédi kápolna búcsúünnepén

Augusztus 20-án főpásztori szentmisével ünnepelték az Ecséd település szélén, festői környezetben található Szentkút-völgye Boldogasszony-kápolna felszentelésének 20. évfordulóját.

Szent István királynak köszönhetjük, hogy ezer évvel ezelőtt hazát találtunk itt, a Kárpát-medencében, és családot is, Isten gyermekeinek, Szűz Mária gyermekeinek nagy családját – emelte ki az ünnepi szentmise homíliájában Ternyák Csaba egri érsek.

Amióta Szent István király a magyar népet kereszténnyé tette, azóta tudjuk, hogy életünk legfontosabb bástyája a hit – mondta a főpásztor. – Számunkra különleges üzenete van annak, hogy István király halála előtt felajánlotta nemzetét a Szűzanyának.

Ez a történelemben egyedi helyzet. Ez volt az első, hogy valaki, egy nép vezetője Máriára bízta a nemzetét. Sokan követték ezt a példát, nemcsak a környező országokban, hanem szerte a világban. Így bátran tekinthetünk más népekre is úgy, mint testvérnemzetekre, hiszen ők is Mária gyermekei.

Minden alkalommal, amikor keresztségünkre emlékezünk, éljük át annak örömét, hogy

Hírdetés

Szent István király, amikor felajánlotta országát, bennünket is felajánlott. Adjuk oda mi is az életünket Istennek, folytonosan megújítva belé vetett bizalmunkat és hűségünket – buzdított szentbeszéde végén Ternyák Csaba érsek.

A szentmise végén Csontos István, a Szentlaposi Szűzanya-kápolna Alapítvány kurátora megköszönte, hogy a főpásztor velük együtt ünnepelt.

Elmondta, hogy az elmúlt évtizedekben számos jubileum adott alkalmat ünneplésre, de ez mind közül talán a legnagyobb, hiszen idén húsz éve, hogy felszentelték a kápolnát a Boldogasszony tiszteletére.

A búcsúi szentmise ünnepi körmenettel zárult.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye/Federics Róbert

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »