Tanévnyitó a gyulafehérvári papnevelő intézetben

Tanévnyitó a gyulafehérvári papnevelő intézetben

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepének estéjén, szeptember 29-én tartotta tanévnyitóját a gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Szeminárium (Seminarium Incarnatæ Sapientiæ). Az elöljárók, tanárok és kispapok mellett az évnyitó ünnepségen jelen volt Kerekes László segédpüspök és Jakubinyi György nyugalmazott érsek.

Az ünnepi eseményről Imre Balázs és Molnár Balázs számolt be.

A megjelenteket Csibi Levente főmagiszter köszöntötte, majd a Szentlélek-hívást követően sor került az ünnepi beszédekre. András István szemináriumi rektor beszédében felhívta a figyelmet, hogy saját magunkkal színfoltot adunk az „életszövetnek”, melyből a tanévre vonatkozóan három fontos színt emelt ki: az adott szó megtartása, az őszinteség és a becsülettel elvégzett munka. Ezt követően Hurgoi Sándor prefektus bemutatta az első évfolyam tagjait.

Diósi Dávid dékán, vicerektor XVI. Benedek pápa szavait idézte: az Egyház nem térítéssel, hanem vonzással bővül. Hangsúlyozta: a jövő Egyházában ez a mi felelősségünk is lesz, vissza kell tükrözni Isten szépségét, hogy ez által az isteni vonzás „mágnesei” legyünk.

Kerekes László segédpüspök Ferenc pápa üzenetére utalt, melyet a Szentatya az elvándorlók és a menekültek 110. világnapján közölt: az Egyház szüntelenül úton van az örök haza felé. Ehhez a képhez hasonlította a szemináriumot, melynek tagjai állandó fejlődési folyamaton mennek keresztül. Ebben a folyamatban életmentő a „mesterfogás”: megtapasztalni Isten közelségét.

Hírdetés

Az ünnepély a kápolnában zárult, ahol a tanárok és a diákok közösen elvégezték az ünnepi vesperást. A szeminárium kórusa énekeivel, Kováts Álmos negyedéves növendék pedig szavalatával járult hozzá az esemény ünnepélyes jellegéhez.

Forrás: Romkat.ro; Seminarium Incarnatæ Sapientiæ Facebook-oldala

Fotó: Fekete Csaba, Kováts Álmos

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »