Hálózatosodásra és párbeszédre van szükség a kortárs magyar írók és költők között – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó szerdán Badacsonytomajon, a Határtalan magyar irodalom nevű konferencián mondott köszöntőjében.
Szili Katalin szerint a kapcsolatok segítik a közös megismerést, valamint azt, hogy a résztvevők tudásukat továbbadják a következő generációknak.
A konferencia kiemelt témája volt az Andreanum 800 című kiadvány, amely az európai önrendelkezés kezdeteit mutatja be a Magyar Királyságban arra emlékeztetve, hogy 1224-ben II. András király megadta az erdélyi szászoknak az önrendelkezés jogát.
A miniszterelnöki főtanácsadó kiemelte, fel kell tudni mutatni azt, hogy a magyar uralkodók már évszázadokkal ezelőtt biztosítottak az erdélyi szászoknak önrendelkezést.
Magyarország húsz éve az Európai Unió teljes jogú tagja a környező országok többségével egyetemben, így elmondható, hogy a magyarság tagjai európai polgárok is a Kárpát-medencében – emlékeztetett. Mégsem sikerül az európai közösségben témává tenni azt, hogy a határon túl rekedt magyar közösségeknek meglegyen a saját önigazgatási lehetősége. Ez az EU szubszidiaritási alapelve alapján is járna – tette hozzá.
Úgy fogalmazott, 800 év alatt számos olyan magyar uralkodó volt, aki a különféle nemzeti kisebbségi közösségeknek – például a jászoknak, kunoknak, cipszereknek, örményeknek – önigazgatási lehetőséget biztosított. Ezt szeretnék bemutatni a különféle nyugat-európai közösségeknek is – jelezte.
Szili Katalin elmondta, a magyar és német nyelvű kiadványt angolul, franciául és románul is megjelentetik.
MTI
The post Szili Katalin: szükség van párbeszédre a kortárs magyar írók és költők között appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »