Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter
Újabb tömeges illegális migrációs hullámmal fenyeget az afganisztáni helyzet, azonban az európai uniós tagállamok külügyminiszterei a jelek szerint ennek még mindig nem mérték fel a veszélyét megfelelően – jelentette ki Szijjártó Péter New Yorkban a tárca keddi közleménye szerint.
A külgazdasági és külügyminiszter EU-s kollégáival tárgyalt az ENSZ 76. közgyűlésének keretében, majd arról számolt be, hogy Afganisztánban sajnos a rosszabb forgatókönyv látszik megvalósulni egyelőre. A dél-ázsiai ország gazdasági helyzete egyre súlyosabb válságban van, egyre több ember szorul humanitárius segélyre, illetve a terrorfenyegetettség is fokozódik, márpedig ezek a tényezők újabb bevándorlási hullám kialakulásával fenyegetnek – hangsúlyozta.
Kiemelte, hogy ennek ellenére továbbra is olyan nyilatkozatok születnek egyes európai vezetők részéről, amelyek “meghívásként értelmezhetők az afgánok szempontjából”, sőt több tagország áttelepítési fórumot akar szervezni.
– fogalmazott a tárcavezető.
Hozzátette, hogy az Afganisztán körüli országok eközben például világossá tették, hogy az afganisztáni problémákat Afganisztánban kell megoldani.
– szögezte le Szijjártó Péter New Yorkban.
MTI
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »