Szijjártó: Magyarország érdekelt a kelet-ukrajnai béke megteremtésében

Szijjártó: Magyarország érdekelt a kelet-ukrajnai béke megteremtésében

Magyarország a jószomszédságban, a korrekt együttműködésben, valamint Ukrajna békéjében és stabilitásában érdekelt, hiszen ez jó mindkét országnak és a kárpátaljai magyarok közösségének is – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kijevben, az ukrán hivatali partnerével, Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel tárgyalásukat követően tartott sajtótájékoztatón.

A magyar tárcavezető elmondta, hogy újabb tíz lélegeztetőgépet hozott a magyar küldöttség Ukrajnának – írja az MTI.

A mostanival együtt már 110 lélegeztetőgépet és számos más védekezési eszközt szállított a magyar fél Ukrajnának.

Hírdetés

Ezek együttes értéke meghaladja a 3,5 milliárd forintot – tette hozzá.

„Már elérkezett a koronavírus-világjárvány negyedik hulláma, Magyarországnak a biztonsága szempontjából fontos, hogy a szomszédjai is hatékonyan tudjanak ezzel szemben védekezni” – emelte ki.

Tájékoztatása szerint megállapodás született arról, hogy az ukrán állampolgárok számára a közúti közlekedésen túl vasúton is lehetővé teszi Magyarország az átutazást a területén keresztül Nyugat-Európa irányába.

Ennek értelmében a Kijev és Bécs között közlekedő vonatot az ukránok is használhatják Magyarországon keresztül.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »