Szocska Ábel püspök megszentelte a felújított csegöldi görögkatolikus templomot

Szocska Ábel püspök megszentelte a felújított csegöldi görögkatolikus templomot

Május 4-én, szombaton ünnepi Szent Liturgiát celebrált Szabó Tamás pasztorális helynök Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök elnökletével az Istenszülő születése titulusú, felújított görögkatolikus templomban a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Csegöldön.

Együtt imádkozott Gajdos László helyi parókussal Ivancsó Sándor csengeri esperes-parókus, Bakancsos Sándor csengerújfalui parókus, ifj. Obbágy László rozsályi helyettes lelkész, Nagy Tibor nyírlövői szolgálattevő, Ignácz András nyírlugosi parókus, valamint a helyi római katolikus és református szolgálattevők.

A szentelés a templom falain kívül kezdődött.

A külső falakat és az épületbelsőt, a templomhajót is meghintette szenteltvízzel Szocska Ábel püspök, majd kezdetét vette a Szent Liturgia.

Prédikációjában a főpásztor a közöttünk lakozó Istenről beszélt, akit sokszor eltávolítunk magunktól, a világunktól, de valójában a templom jele annak, hogy Isten közöttünk van. Az itt élők és elszármazottak, a támogatók, a hívek, akik ebben a templomban együtt imádkoznak, fontosnak tartják a templomot.

A megyéspüspök arra buzdította a jelenlévőket, hogy úgy éljenek, úgy tegyenek hitükkel tanúságot Istenről, hogy

„A Jóisten gondviselő oltalmával beteljesítette régi vágyunkat” – tekintett vissza az elmúlt időszakra Gajdos László parókus. 2024 májusára a templom állapotát a kormány és az egyházmegye támogatásával stabilizálták.

A felújítási munkálatok 2023 szeptemberében kezdődtek: falvarrásokat végeztek, tetőt cseréltek, festettek, vakolatjavításokat végeztek. A műemléktemplom gótikus részét, a 14. századi apszist a műemlékvédelem felügyelete alatt újították meg. A közösség anyagi áldozatának, hozzájárulásának köszönhetően a rossz állapotú ablakokat is cserélték.

Hírdetés

A szentelési szertartáson, május 4-én a toronykereszt időkapszulájába rejtett iratból további részleteket is idézett Gajdos László: „A közösség építésén, hagyományai méltó megőrzésén, ápolásán, valamint megismerésén és átadásán fáradozunk, hogy

Minden erőnkkel azon igyekszünk, amire Szent Pál buzdít minket: hogy a hitet megtartsuk. (…) A templomot összetartja a kő, a beton, a vas, a fa – az emberi életet ugyanígy a hit, a szeretet, a reménység, a közösség, az imádság, a hagyomány és az értékek.

A templom képes megrepedni, tönkre menni, életveszélyessé válni – az emberi élet képes semmivé válni értékek híján.

Az akkori repedező falak mára stabilizálódtak, előttünk a feladat, hogy a közösséget is továbberősítsük – mondta a parókus. Megköszönte mindenkinek a fáradozást, támogatást, és a település polgármesterével, az egyházközség képviselő-testületének tagjával, Babik Róberttel együtt ajándékokat adtak át a hála jeléül.

A gyermekek Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspököt köszöntötték.

A főpásztor pedig – megköszönve fáradozását – ezüst mellkereszt viselésére jogosította fel Gajdos László parókust.

A szertartás végén köszöntőt mondott Tilki Attila, a térség országgyűlési képviselője is.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »