Szergej Lavrov óva intette a Nyugatot, hogy „a győzelemért harcoljon egy atomhatalommal”

Szergej Lavrov óva intette a Nyugatot, hogy „a győzelemért harcoljon egy atomhatalommal”

2024. 09. 30.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombaton kijelentette az ENSZ-közgyűlésben, hogy nincs értelme figyelmen kívül hagyni az ukrajnai békejavaslatok alternatíváit, és figyelmeztette a Nyugatot a veszélyre, amit „egy atomhatalommal való, győzelemért folytatott harc jelent”.

Az ENSZ-közgyűlés ülésszakának általános vitájában felszólalva az orosz diplomácia feje – aki Vlagyimir Putyin elnök helyett vesz részt a tanácskozáson, aki már évek óta nem járt New Yorkban – az Ukrajnát segítő, kijevi békejavaslatokat támogatókat vette célba, figyelmeztetve Európát az „Ukrajnával való öngyilkos kalandra”.

„Nem fogok itt annak az elgondolásnak az értelmetlenségéről és a veszélyéről beszélni, hogy megkíséreljenek egy atomhatalommal – ami nem más, mint Oroszország – a győzelemért harcolni” – jelentette ki az orosz diplomata.

Hírdetés

Ugyanilyen értelmetlen, amikor Kijev nyugati támogatói esküsznek rá, hogy nincs alternatívája a gyalázatos békeképleten alapuló tárgyalásoknak – tette hozzá.

A nyugati szövetségeseknek a Szovjetunió „elpusztítására” irányuló, 1940-es évekbeli terveit emlegetve Lavrov azzal vádolta meg a Nyugatot, hogy megpróbálja előidézni Oroszország „stratégiai vereségét” Ukrajnában.

„A mostani angolszász stratégák nem rejtik véka alá az elgondolásaikat. Jelenleg is Oroszország legyőzésében reménykednek az illegitim kijevi náci rezsimet felhasználva, de máris készítik fel Európát, hogy bevesse magát egy öngyilkos kalandba” – mondta Lavrov.

MTI

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »