Szélcsend előtt

Szélcsend előtt

Közeledik egy újabb választási kampány törvény által megszabott csendje. Egy demokratikus állam legfőbb ismérve a többpártrendszer és a szabad választások léte. Szlovákia ilyen szempontból ultrademokratikus, mivel nagyságához képest se szeri, se száma a pártoknak és a választásoknak.

Nem sűrűn van olyan esztendő, amikor a településeken nem veszik elő a választási urnákat! A mostani választási hullám 2022 őszén kezdődött az önkormányzati választásokkal. Még szerencse, hogy a megyei és a helyhatósági választásokat akkor összevonták, így legutóbb egy napon tartották.

De legközelebb már nem lehet így, mivel a megyei önkormányzati képviselők mandátuma öt, a helyieké pedig négy évre szól. Csak halvány emlékeim vannak arról, hogy többpártrendszer hiányában a rendszerváltás előtt hogyan jöttek létre a helyi nemzeti bizottságok képviselő-testületei. Valószínűleg a Nemzeti Front, illetve Magyarországon a Hazafias Népfront szervezeteinek jóvoltából, amelyek választások nélkül delegálták képviselőiket a testületekbe. A tanácselnökök és a nemzeti bizottsági elnökök jelölését és kinevezését a kommunista párt nem engedte ki a kezéből. Csupán látszat-önkormányzatok voltak! Magyarországon helyi önkormányzati választások lesznek idén június 9-én egyidőben az Európa Parlamenti választásokkal. Ekkor dől el a megyei testületek összetétele is.

Szlovákiában a választási hullám 2023-ban a parlamenti választásokkal folytatódott, és kormányváltást eredményezett, de a magyar képviseletet nem sikerült elérni. 1989-ig csodálatos részvételi arányokat tudtak produkálni ezeken az országos választásokon, pedig az eredmény előre ismert volt az egypártrendszeres országokban. A választás lehetősége csupán abban állt, hogy szombaton vagy vasárnap járuljunk-e az urnákhoz. De a szavazóhelyiségekben az elvtársak vasárnap dél fele már idegesek voltak, kezdték mozgósítani az urnáikat….

A szabad köztársaságielnök-választások már a rendszerváltás utáni évekre esnek. A korábban születtek még emlékeznek arra, hogy a korlátozott hatalomkörrel rendelkező államfők (a kommunista pártvezetők mindent vittek) képei ott lógtak a középületek helyiségeinek központi falán. Jól emlékszem a tanteremben a falitábla mellett az Antonín Novotný képre, később Ludvik Svobodára, vagy a többfunkciós Gustav Husákra is. Mára ők megérdemelten a történelem árnyoldalára kerültek. Szlovákia megalakulása után az első államfő Michal Kováč (1993 – 1998) volt, akit még a szlovák parlament választott meg köztársasági elnöknek, de az utána következőket: Rudolf Schustert (1999 – 2004), Ivan Gašparovičot (2004 – 2014), Andrej Kiskát (2014 – 2019) és Zuzana Čaputovát (2019-től) már a nép. Ki lesz vajon a következő? Magyarországon a helyzet változatlan, a köztársasági elnököt az Országgyűlés választja meg, legutóbb, a közelmúltban Sulyok Tamást.

Hírdetés

Ember legyen tehát a talpán, aki minden választáson élni tud állampolgári jogával és elmegy szavazni! A legutóbbi választások részvételi aránya Szlovákiában: önkormányzati választásokon 2022-ben: 46,1%, parlamenti választásokon 2023-ban: 68,5 %, államfői választáson 2019-ben: 48,64 %, Európai Parlamenti választásokon 2019-ben: 22,64%. A magyar jelöltek akkor tudnak igazán sikeresek lenni, ha a választási hajlandóság meghaladja az átlagot! Sajnos nem ez a jellemző…

Tavasszal két választás lesz Szlovákiában, de nagy valószínűséggel három, mivel az államfőválasztás várhatóan kétfordulós lesz. Az első fordulóban ugyanis egy jelölt sem fogja megkapni a szavazásra jogosultak szavazatainak több mint a felét!

Össze kell fognunk, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy szavazataink az első fordulóban ne kallódjanak el feleslegesen és hatástalanul a Pellegrinire és Korčokra leadott szavazatok tengerében. Sokkal fontosabb, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet az egyetlen magyar jelölt, Forró Krisztián támogatásával. Hogy látva lássák, vagyunk még, és nem is akármilyen erőt képezünk ebben a kis országban!

Nincs semmi értelme az első körben feltartott kézzel, meghunyászkodva behódolni a többségnek! Hajrá magyarok!

A köztársaságielnök-választás előtt is lesz persze szigorú kampánycsend! Reméljük, szélcsend is, hogy még a szellő se lebegtesse meg felelőtlenül az államfőjelöltek megtépázott óriásplakátjait, amelyeket postafordultával a pártok EP-jelöltjei válthatnak a magasban…


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »