Sulík szerint szégyen, hogy Žilinka Oroszországba utazott

Sulík szerint szégyen, hogy Žilinka Oroszországba utazott

Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter Maroš Žilinka főügyész helyében nem vett volna részt az orosz ügyészség megalakulásának háromszázadik évfordulójából tartott ünnepségen.

„Én nem mentem volna. Szégyen, hogy az Európai Unió országai közül egyedüliként vett részt. Nem gondolom, hogy ez helyénvaló” – jelentette ki Sulík vasárnap a TA3 V politike című műsorában. Hozzátette: azzal, hogy Žilinka Oroszországba látogatott, nem követett el semmi kihágást.

Hírdetés

Beismerte, csalódott a főügyészben, és egyetért Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő kijelentésével, aki azt mondta, nem érti a főügyészt, és nem érti, miért akar pajzs lenni az ellenzék kezében.

Sulík elismételte, nem vesz részt azon a népszavazásról szóló kerekasztalon, amelyet Boris Kollár (Sme rodina) házelnök hívott össze. Mint mondta, az SaS-en belül nem vitatták meg ennek kérdését, és nem tudott válaszolni arra sem, hogy a párt valamely képviselője részt vesz-e a konzultáción.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »