Strieženec Alex, alias Gyökér kamaszkora óta aktívan kapcsolódik a könnyű- és szórakoztató zene különböző műfajaihoz, legyen szó slágerzenéről, pop-rockról, bluesról vagy dzsesszről. Legismertebb zenekarát, a jazz örökzöldek tájainkon való népszerűsítését zászlajára tűző Deja vu-t 25 évvel ezelőtt alapította.
Alex nemcsak a dobok, hanem az íróasztal mögül is figyelte a zenei történéseket, hiszen ír a hazai, magyarországi és nemzetközi könnyűzenei életről. Zenei újságíróként a hetvenes évektől kezdve az Új Ifjúság, az Új Szó, később pedig az Ifi és a cseh Muzikus című lapoknál publikált.
A kilencvenes évek végétől zenei témájú könyveket is megjelentet szlovák nyelven, magyar nyelven regényeket és novellákat ír.
Emellett összefoglalta Somorja és környéke zenei életének történetét. 2017 novemberében, a somorjai művelődési házban volt a bemutatója a Lucifer és az angyalok hangja című zenés darabjának, amelynek a szlovák változata is elkészült. Több mint huszonöt éve tevékeny zenetanár.
Néptánc helyett rock
– Pozsonyüspöki gyerek vagyok, de kettős életet éltem, mert édesapám (Strieženec Horváth Rudolf – szerk. megj.) a hatvanas évek elején a Somorjai Népművelési Intézetben kapott állást. Vitte magával a családot és a pozsonypüspöki néptánccsoportot is. Abból lett a Felső-csallóközi Népi Együttes (jelenleg Csallóközi Táncegyüttesként működik Dunaszerdahelyen Oláh Attila vezetésével – szerk. megj.). A gimnáziumi éve azonban megint Pozsonyhoz kötötték – elevenítette fel gyermek- és kamaszkorát Alex, aki már jó ideje Tejfalun lakik, és bízik benne, hogy ez már így is marad, mert jól érzi magát ott.
Túl a vasfüggönyön
– Volt egy keletről jött „csodagitáros”, Mišo Pigoš, az ő zenekarában játszottam egy darabig, de aztán azt mondtam, hogy én el akarok menni nyugatra zenélni. Engem valójában nem a vendéglátós zenélés vonzott, igazából hivatásos újságíró szerettem volna lenni, de amit még nagyon akartam, hogy lássam, mi van a vasfüggönyön túl – mesélte a dobos Alex, aki 1980-ban lett profi zenész, letette a Slovkoncert vizsgáját. A „kinti” játszásnak megvoltak a szabályai. A legfontosabb az volt, hogy először egy évet otthon kellett játszani, és ha megfelelőnek találták a zenekart, akkor mehetett Nyugatra.
Joggal vetődhet fel a kérdés, hogy a múlt rendszerben vajon miért engedték a nyugati vendéglátózást, amikor az egyszerű földi halandóknak csak kivételes esetben adatott meg, hogy pár napot egy kapitalista országban töltsön. A válasz pofonegyszerű: a bevétel 40 százalékát be kellett fizetni az államnak, méghozzá valutában.
Persze a zenészek sem voltak ostobák. „Dupla” szerződéseket kötöttek, így aztán a vendéglátóhelyet üzemeltető cég és a muzsikus is jól járt. Az államnak a jóval kisebb összegről szóló „kamu” szerződést adták le, így jóval kevesebbet kellett adózniuk. Alex 1984-ben saját zenekart szervezett, ez volt a Steps, később már csak hétvégenként jártak Ausztriába, majd végleg befejezték. Előtte azonban egy olyan zenekart alapított, ami a mai napig közel áll a szívéhez.
A 25 éves Deja vu
Kezdett elegem lenni abból, hogy éjjel hakniztam, de nappal sok időm maradt, és nem játszottam minőségi zenét. Mondtam Kanik Tibi gitáros barátomnak, hogy három lehetőségünk van: retró zenekart csinálunk, vagy blues bandát, vagy dzsesszt fogunk „nyomni”.
Az utóbbit választottuk, de két hónap múlva rájöttünk, hogy ez a legnehezebb, ennek ellenére nagyon sajnáltam, hogy nem foglalkoztam ezzel korábban. Így Tiborral 1998-ban megalakítottam a Deja vu-t – emlékezett vissza az alapítás időszakára Alex. Tibor mellé Kanik Dodit vették be basszusgitárosnak. Az ismert magyar dzsesszénekes, Berki Tamás akkoriban jelentetett meg dzsessz örökzöldekkel egy kiváló CD-t. A Deja Vu megtanulta a számait, és az első fellépésükre, amelyet Pozsonyban, az Istropolis kistermében tartották, őt is meghívták.
– Egyszer eljött hozzánk a fiam osztálytársa, Vajdi, vagyis Vajda András, aki akkoriban az Expired Passport zenekarban énekelt és gitározott. Mondom neki, énekelj valamit. Erre elénekelt Berki CD-jéről egy dalt, és még a scat-et is hangról hangra „levette”. Mondom, ha te ilyen szorgalmas ember vagy, akkor itt a helyed a mi zenekarunkban. Majd jött Kotiers András szaxofonos. Ekkoriban 26-28 fellépésünk volt évente, nagyon jól ment a zenekarnak – nosztalgiázott Alex.
A Deja vu Klub 2002-től a pozsonyi Hlava 22 nevű zenei klubban, majd az akkori Pozsonyi Magyar Intézetben működött, de az utóbbi években általában Somorján zajlanak a klubestek. Ezeken a rendezvényeken a kezdetektől fogva neves vendégek szerepeltek, például Kaszás Attila, Török Ádám, Peter Lipa, Pavol Hammel, Somló Tamás, Takáts Tamás vagy az Ismerős Arcok zenekar.
Pár hónapja halálközeli élményem volt. Kivizsgáltattam magam Covidra, de semmi, azt mondták, influenza. Húztam, húztam, végül már úgy mentem orvoshoz, hogy nagyon rosszul voltam. Kiderült, hogy tüdőgyulladást és tüdőembóliát kaptam.
Bennem van egy vérrög, szedem a vérhígítót és most megyek újabb kivizsgálásra, hogy megtudjam, mi a helyzet. 40 évig nem voltam beteg. Boldog embernek tartom magam, hiszen azt csinálom, amit szeretek: zenélek, írok a zenéről és tanítom a zenét. Hozzá meg egy ajándék az irodalom. Most is regényt írok… Miről másról, mint az éjszakai életről – zárta beszélgetésünket Alex, akinek még egy kis mosoly is kiült az arcára.
Megjelent a Magyar7 2023/19. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
