Így landol a kukában az izraeli zászló a budapesti Dob utcában

Így landol a kukában az izraeli zászló a budapesti Dob utcában

Egy háromfős társaság sétált el szombat hajnalban a budapesti Dob utcában található Ashis’ kóser étterem előtt, majd egyikőjük a sarkon megállt, visszafordult, és két kézzel belekapaszkodott az épület oromzatára kitűzött izraeli zászlóba. A letépett lobogót összegöngyölte, majd a beledobta a közeli kukába. A rongálást egy biztonsági kamera rögzítette – írják a TEV honlapján, ahol közzé is tették a felvételt:

Szegény Shalom úr emiatt nem érzi már biztonságban magát

Hírdetés

Shalom Hold étteremtulajdonos a Tett és Védelem Alapítványnak elmondta, vasárnap reggel vette észre, hogy a zászlónak nyoma veszett.

"Zsidó emberként eddig büszke voltam arra, hogy Magyarország biztonságos hely a zsidók számára. Most, amikor tapasztalom, hogy az antiszemitizmus felüti a fejét itt is, többek között a Pride-on, ahol az emberek szabad Palesztinát követeltek, attól tartok, hogy Magyarország is olyanná válik, mint Európa többi része, ahol a zsidók már nincsenek biztonságban" – fogalmazott.

Hozzátette, hogy feljelentést tesz a rendőrségen.

A TEV pedig azt tette hozzá, hogy minden segítséget megad a tulajdonosnak, hogy a rongálás és a "feltételezhetően antiszemita indíttatásból elkövetett cselekmény" miatt megindíthassa a jogi eljárást.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »