A Milan Berlusconi-korszakának első sikeredzője – 1994-ben világbajnoki ezüstérmes az olasz válogatottal – elemezte a Squadra Azzurra teljesítményét a csoportszakaszban látottak alapján, különös tekintettel a horvátok elleni döntetlenre. Meglepő észrevételeket tett.
„Nem hiszek a szerencsében, soha nem is hittem benne. Zaccagni, a körülményekhez képest csodálatos gólja jutalom az eltökéltségért, mert az azzurrók ezer nehézség ellenére is megmutatták, hogy mindig hisznek, a sok elkövetett hiba ellenére sem adják fel.
Most azonban ahhoz, hogy ez a nagyszerű gól, amely a Svájc elleni nyolcaddöntőbe juttatott minket, pozitív fordulópontot jelentsen, Spalletti fiainak fel kell ébredniük. Igen, jól hallottad: ébresztő!
Számomra időnként félénknek, visszahúzódónak és ennek következtében lassan reagálónak tűntek. Most félre kell tennünk a félelmeket, bátrabbá kell válnunk, meg kell támadnunk az ellenfelet, bárki legyen is az.
Hihetetlenül megijedtünk, de volt erőnk az utolsó másodpercig talpon maradni. Ám most már sebességet kell váltanunk, és a helyes utat kell választanunk.
Ha az eredményt nézzük, logikus, hogy nekünk, olaszoknak ünnepelnünk kell. De jaj, ha álmodozni kezdünk! Tartsuk a lábunkat a földön, kérem, és elemezzük jól a történteket. Az első félidőben Horvátország nehéz helyzetbe hozott minket, ezt felesleges tagadni.
A Squadra Azzurra nem volt egységes, szétszakadtak a csapatrészek. Hajlandó vagyok unalomig ismételni: az olasz válogatott nem támad le, s ha nem támadsz le, nem jutsz messzire.
A középpályán három játékosunk volt, Jorginho, Barella és Pellegrini, akik minden egyes passz előtt legalább háromszor-négyszer többet értek a labdához, mint kellett volna. Nyilvánvaló, hogy ezáltal lelassult a játékunk, és könnyebben megfékezhetők voltak a horvátok számára az akciók.
Úgy tűnik, Barellának nem volt túl jó estéje, Pellegrini fáradtnak tűnt egy különösen mozgalmas szezon után, Jorginhónak nincs olyan tempója, mint korábban, s ezekből ez jött ki.
Néha sikerült is előrelendülni a szélen, Di Lorenzóval az egyik, Dimarcóval a másik oldalon, de folyamatosan ez sem ment. Ráadásul a csatárpáros – talán azért is, mert nem volt jó a választás – nem a megfelelő ütemben mozdult. Retegui nagyon keveset tett, és Raspadori, akit jól ismerek, szintén.
A második félidő elejétől ugyanazt a hibát követtük el, mint a meccs elején, lomhák, motiválatlanok voltunk, így Horvátország erősen kezdett, és nehéz helyzetbe hozott minket.
Donnarumma elképesztően védett Modrić büntetőjénél, aztán arra gondoltam, talán most felébredünk. De nem, jött a keresztbeívelés, az újabb védelmi hiba és Horvátország gólja. Kíváncsi lennék: hogyan lehet elkövetni két olyan hibát, mint Frattesi a tizenegyesnél, Bastoni pedig Modrić góljánál? Bizonyos esetekben óvatosabbnak kell lenni, máskor gyorsabban reagálni.
Spalletti cseréi, ha az eredményt nézzük (a csereként beálló Zaccagni szerezte a gólt), valami pozitívumot jerlentettek, de sokkal többet várok. Tudom, hogy nincs idő a munkára, hogy nem tudnak csodát tenni, de szeretnék több bátorságot látni a pályán. Scamacca, amikor beállt, kicsit többet mozgott, mint általában, és ez pozitív. Chiesának nagyszerű képeségei vannak, amelyeket meg kell tanulnia jobban kihasználni.
Általánosságban: az egész olasz csapatnak kell jobban hinnie magában. Nagyon tetszett Calafiori megmozdulása, ami az egyenlítéshez vezetett. Határozottsággal, bátorsággal, technikával megtett lépés. Innen kell folytatni.
Olaszországnak erre kell építenie. A pálya közepén kevesebbet kell dajkálni a labdát, és többet kell támadnunk, mert amikor támadsz és ellopod a labdát, kezdeményezhetsz. A lelki tényező gyakran döntő, és Spalletti azon fog dolgozni, hogy elérje azt a minőségi ugrást, amelyet mindenki elvár.”
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »
