Streinu-Cercel: a koronavírusnak minimum hat hulláma lesz

Streinu-Cercel: a koronavírusnak minimum hat hulláma lesz

Adrian Streinu-Cercel orvos kutató szerint a koronavírusjárványnak minimum hat hulláma lesz.

„Nem az a kérdés, hogy jönni fog-e negyedik hullám, hiszen az már itt van. A tény, hogy az intenzív terápiás osztályok megtelnek, ezt bizonyítja. Tulajdonképpen az intenzív terápiára kerülő esetek azt az 5 százalékot jelentik, amelyben a vírusnak nagyon erős szövődményei vannak, ha pedig kiszámoljuk ez alapján, hány vírusos is van az országban, magas lesz ez a szám” – mondta az orvos az Antena3 televízióban.

Hírdetés

Szerinte a járvány nem fog megállni a negyedik hullámnál: „az intenzív terápiás ellátásra nagy szükség lesz a továbbiakban is, és sajnos a személyzet még mindig ugyanaz és ugyanannyi, mint ami nyolc hónappal vagy egy évvel ezelőtt volt”- húzz alá.

Szerinte az elmúlt évvben fejlesztésekre lett volna szükség az intenzív terápiás osztályokon, és még most is ezekre lenne, hiszen hosszú még a harc a vírussal.

„Amíg az emberek nem jönnek rá, hogy be kell oltatiuk magukat, hogy ne segítsék a vírus terjedését, nem fog javulni a helyzet. A vírus egyik emberről a másikra terjed, és közben mutálódhat, a mutációk pedig új hullámokat idéznek elő. Minden rajtunk múlik” – mondta az orvos. (hírszerk.)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »