Sótonyi Pétert újraválasztották az Állatorvostudományi Egyetem rektorává

Sótonyi Pétert, az Állatorvostudományi Egyetem jelenlegi rektorát újraválasztották az intézmény vezetőjének – közölte az egyetem hétfőn az MTI-vel.

Hírdetés

Azt írták, hogy az Állatorvostudományi Egyetem szenátusa április 4-i ülésén egyhangúlag támogatta a rektort, aki egyedüliként nyújtott be pályázatot a pozícióra. Hozzátették, hogy a fenntartó Marek József Alapítvány kuratóriuma április 5-én kezdeményezte a jelölt rektori megbízását a köztársasági elnöknél.
   
A felsőoktatási intézmény tájékoztatása szerint Sótonyi Péter a megválasztása után azt mondta, hogy hittel, szenvedéllyel és az egyetem hagyományait őrizve vezette az intézményt az elmúlt több mint egy évtizedben. Kijelentette, hogy 2016-ban sikerült visszanyerni az egyetem önállóságát, majd kiteljesíteni azt a modellváltással. Felújítások, új beruházások kezdődtek el, történelmi léptékű béremelés valósult meg, javult a felsőoktatási intézmény tudományos teljesítménye, nőtt a presztízse, amit a koronavírus-járvány sem akasztott meg – idézték a rektort. A hallgatói létszám 12 év alatt kétszeresére emelkedett.
   
A közleményben kitértek arra is, hogy Sótonyi Pétert 2012-ben választották meg a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának dékánjává, 2016-tól immár a második vezetői ciklusát tölti az újra önálló Állatorvostudományi Egyetem rektoraként. Hozzátették, hogy az újabb rektori megbízatás legkorábban szeptember 27-től tölthető be, és legfeljebb 5 évre szól.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »