Sok látogatót vonzottak a karácsonyi vásárok (képekkel)

Sok látogatót vonzottak a karácsonyi vásárok (képekkel)

Bőséges kínálattal várták az érdeklődőket az egyes helyszíneken! Ott jártunk Dunaszerdahelyen, Bősön, Bakán és Tallóson is.

A Csallóköz szívében az elmúlt évekhez és a többi vásárhoz viszonyítva csak egy kisebb karácsonyi piacot rendeztek. Néhány árus portékái között válogathattunk, miközben egy-egy kultúrműsor is látható volt a művelődési központ előtt.

Első alkalommal szerveztek karácsonyi vásárt a csallóközi községben, amelyet karácsonyváróval kötöttek össze. Sokan vásároltak ajándékot a kézművesektől. A szervezők forralt borral, különböző ízesítésű palacsintával és loksával kedveskedtek az érdeklődőknek.

A csallóközi városban idén sem maradt el a karácsonyi vásár, illetve a hangulatos piac. A hagyományokhoz híven bőséges kínálattal várták az érdeklődőket. Ezen kívül a gyermekeknek kézműves foglalkozásokat tartottak, de volt ünnepi hangulatú fotófal is, a háttérben pedig karácsonyi zene szólt. Mindkét eseményre sokan érkeztek.

Hírdetés

A mátyusföldi termelői piac is megnyitotta kapuit, méghozzá karácsonyi légkörben.

Békés, boldog. áldott karácsony ünnepeket kívánunk olvasóinknak!

Körkép.sk/Laky Erzsébet


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »