Robert Fico a szlovák-magyar együttélést méltatta a kihelyezett kormányülés után

Robert Fico a szlovák-magyar együttélést méltatta a kihelyezett kormányülés után

A szlovák-magyar együttélésről és a kistérség fejlesztéseiről is beszélt Robert Fico kormányfő a galántai kihelyezett kormányülést követően. Fico megköszönte a szíves vendéglátást Galánta polgármesterének, Kolek Péternek. Egyben emlékeztetett, hogy Galánta és Dunaszerdahely járásai az elmúlt 20 évben nagyot fejlődtek a munkanélküliség elleni küzdelem terén.

Kiemelte, hogy még soha nem volt olyan jó a szlovák-magyar együttélés mint amikor kormánya az akkori magyar párttal kormányzott, ezért is döntött amellett, hogy Dél-Nyugat-Szlovákiában tartják a kormányülést. Fico elmondta, hogy kétmillió eurót különítenek el a kistérség számára – az összeget fejlesztésekre, így a szeredi híd javítására vagy a dunaszerdahelyi elkerülőn két körforgalom építésére fordítják.

Fico azt is elmondta, hogy két törvénymódosítást is elfogadtak, amelyek a közbeszerzési és a környezetvédelmi szektort érintik. Külön kiemelte a medvéket érintő passzus módosítását, utalva az elmúlt hetek medvetámadásaira. A miniszterelnök a magyar nemzeti kisebbség helyzetéről is beszélt, azt ígérte, hogy kisebbségi hivatalt hoznak létre.

Hírdetés

Kolek Péter galántai polgármester a kihelyezett kormányülés jelentőségét méltatta, kiemelve: egy 15 ezres kisváros életében nagy jelentőséggel bírnak a bejelentett fejlesztések. Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere szintén köszönetet mondott, hogy a kormány meghallgatta a járás kérését, és a rendkívül veszélyes karcsai és pódafai kereszteződésnél két körforgalom kerül megépítésre. Hájos kiemelte: terítéken van a járáshivatal ügyfélszolgálati centrumának a kiépítése és a járási rendőrkapitányság épületének a rekonstrukciója is.

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke beszédében aláhúzta: a kihelyezett kormányülés elősegíti a magyarok együttélését a többségi nemzettel.

Az újságírói kérdéseket azonban sem Robert Fico, sem Forró Krisztián nem várták meg.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »