Pozsony már túl van a tetőzésen, Nyitra megye déli részén azonban sok településen még csak ezután éri el a Duna vízszintje a maximumot. Az Érsekújvári járásbeli Helembán kedd estétől rendkívüli helyzet van érvényben. A Duna szintje folyamatosan emelkedik, és a hidrológiai előrejelzések szerint a folyó ezen szakasza csak csütörtökön tetőzik – derül ki Nyitra megye szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből.
Helembát a járás többi részével egyetlen harmadosztályú út köti össze a járás többi részével, ami a Duna partja mentén halad.
„Kedd este az úttest még száraz volt, de arra számítunk, hogy a szerdai nap folyamán már nem ez lesz a helyzet. Az útszakasz esetleges víz alá kerülését nem nézzük ölbe tett kézzel és arra az esetre is felkészültünk, ha a települést elzárná a víz a külvilágtól. A mai naptól Helembán készültségben vannak az önkéntes tűzoltók is”
közölte a Nyitra megyei önkormányzat hivatalának vezetője, Peter Privalinec.
Elővigyázatosságból a Helembától Garamköved felé vezető utat szeptember 18-tól visszahívásig lezárják. Ezidő alatt a Párkány-Helemba között járó autóbuszjárat csak Garamkövesdig közlekedik.
Lesz azonban vonatjárat. A rendkívüli helyzetre való tekintettel három nemzetközi járat is kivételesen meg fog állni Helembán. A településen az Arriva közlekedési vállalat egyik busza a lezárást követően is ott marad, és a lakókat fogja szállítani a faluból a vasútállomásig illetve vissza.
A katonaság is részt vesz a helembaiak biztonságának biztosításában. A helembai és a közeli Kövácspatakon lévő szociális otthonokban 270-en tartózkodnak, az ő étkeztetésüket és ellátásukról a Szlovák Fegyveres Erők végzi majd a településekkel közreműködve.
„A katonák a falu ellátásában is segítenek, és szerdán a kora reggeli órákban a rendelkezésünkre állnak majd”
fogalmazott Privalinec.
Helembán már töltik a homokzsákokat is, a falu határainál épül az ideiglenes gát.
Körkép.sk/Sajtóhír
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »