Rátóti Zoltán: Az igényes kultúrára vágyók jönnek el Magyarföldre

Rátóti Zoltán: Az igényes kultúrára vágyók jönnek el Magyarföldre

Magyarföld félszáz lelket számláló község Zala megyében, ahol a hétvégén rendezik a már hagyományosnak számító Fatemplom Fesztivált. A bensőséges hangulatú összművészeti rendezvényről a házigazdával, a település volt polgármesterével, Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas színművésszel, érdemes és kiváló művésszel beszélgetett a Magyar Hírlap.

Orgonaavatás és pótkoncert

– Hogyan született meg a Fatemplom Fesztivál ötlete kilenc évvel ezelőtt? Ha jól tudom, eredetileg nem többnapos, összművészeti forgatagként indult…

– Valóban, akkor még „csak” a templom születésének évfordulóját szerettük volna megünnepelni. Abban az időben keresett meg viszont Gryllus Dániel, hogy a Kalákával szívesen segítenének nekem, közreműködnének a szervezésben – és nekik a fesztiválszervezésben jóval nagyobb gyakorlatuk van. Így alakult ki aztán, hogy két-háromnapos rendezvény legyen, teljes programmal, amelynek úgymond záróakkordja vasárnap délelőtt az ökumenikus istentisztelet. A hely is sugallta, sugallja ezt persze, néhányan a fellépők közül is részt vesznek rajta. Speciális és egyedi liturgiával zajlik, több felekezet képviselői celebrálják. Ez teszi igazán egyedivé a fesztivált. Illetve a hangulat, hogy családias: nem több ezres tömegeket várunk – ezt mondjuk a falu és az infrastruktúra se bírná el.

– Körülbelül hány résztvevőre számítanak?

– Ez minden évben időjárásfüggő, általában nyolcszáz-ezer fő körül mozog a létszám. De volt már több is, a Csík Zenekar koncertjére eljönnek ezerkétszázan is, ma este velük kezdődik a program. Nagyjából ennyien férnek el a nagyréten, illetve ezzel a falu is tulajdonképpen megtelik.

– A családias légkör elsősorban a családokat vonzza, vagy főleg az idősebbek érdeklődnek a fesztivál iránt?

– Nagyon nehéz ezt konkrétan körbeírni, igazából minden korosztály képviselve van. Azt tapasztalom, hogy az igényes kultúrára vágyók jönnek, kortól függetlenül, bár a legfiatalabbak nyilván nem, hiszen ez nem egy VOLT vagy Sziget, sátrazási lehetőség sincs. Ez is oka annak, hogy ezt a korosztályt tudjuk a legkevésbé megszólítani – de éppen ezért nem is törekszünk erre. Sokan visszajárnak viszont, vannak, akik csak egy-egy napra vesznek karszalagot, hiszen lehet csak egy programra is jegyet váltani.

Hírdetés

– Az idei program egyik legfontosabb eseménye a templom orgonájának szombati avatása.

– A templom lelkét adja, ha van igazi orgonája. Eddig csak harmóniumunk és elektromos orgonánk volt, ezzel a majdnem háromszáz síppal megszólaló, igazi orgonával most úgymond magasabb kategóriába léptünk. A konkrét tervezést, adománygyűjtést két éve, 2017-ben, a Nemzeti Színházban rendezett gálaműsorral kezdtük, ahová sok művésztársam, –barátom eljött ingyen, és tehetségével támogatta a kezdeményezést. Rákász Gergely, aki szombaton először fogja megszólaltatni a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra szakemberei által épített hangszert, már ezen a gálán is fellépett. Nagy öröm, hogy ami akkor tervként, álomként indult, a nagyszerű támogatóinknak köszönhetően most valósággá válik.

– Ugyanakkor a templom felszentelésének jövőre lesz a tízéves évfordulója. Ha idén ilyen szép ünnepet tartanak, mit terveznek jövőre?

– Nehéz lesz ezt túlszárnyalni, még különlegesebbé tenni. Viszont az alapfaletételnek meg most van a tizedik évfordulója. Persze szép ajándék lett volna az orgona a templom tizedik születésnapjára, lehet, hogy illett volna várni vele, de nem akartuk elhalasztani. Egy év alatt épült fel 2009–2010-ben a templom, azért esik ilyen közel egymáshoz a két dátum. Egyébként vannak persze terveim, álmaim, hogy mit lehetne tervezni, szervezni, ám jelen pillanatban mindennek vannak még anyagi korlátai, akadályai – nem tudom, mi alakul ki. Biztos, hogy a jövő év sem fog nyomtalanul elmúlni. Mindenképpen szeretnénk meghívni például az építőket, mindenkit, aki bármilyen formában hozzájárult a templomunk létrejöttéhez.

– A hétvégén bepótolják a tavalyi ítéletidő miatt elmaradt Vujicsics-koncertet, amelynek vendége Szörényi Levente lesz. Ez nem gyakori a fesztiváloknál. Miért tartották fontosnak?

– A közönség – érthető módon – nagyon várta azt a koncertet és Szörényi Leventét, csalódottságukért szerettük volna kárpótolni őket. Levente pedig mondta, hogy boldogan jön ismét – reméljük, idén az égiek is kegyesek lesznek hozzánk. A biztonság kedvéért azért most a Pajtában, fedett helyszínen fognak zenélni.

– Idén nem először külföldi vendég is szerepel a programban. Miért éppen a szlovén Petra Widmarra esett választásuk?

– A zenei barátság határtalan, Gryllus Dánieléknek pedig kiterjedt baráti, ismeretségi köre van, ők kapták az ajánlást, és meghívták. Egyébként volt már szlovén, osztrák fellépőnk régebben is. Fiataloknak is lehetőséget adunk, hogy megmutassák magukat: a közeli Zalaegerszegen zajlik a Zegasztár nevű tehetségkutató, a verseny népzene-néptánc kategóriájának győzteseit is láthatja majd a közönség.

Kép: MH


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »