Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2×2 sávról 2×1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.

Megjelent a Magyar Közlönyben a kormányhatározat a mohácsi új Duna-híd beruházásának felülvizsgálatáról. A határozat szerint „a korábbi forgalmi és megvalósíthatósági tanulmányok alapján a mohácsi új Duna-híd és kapcsolódó úthálózat 2×2 sávos kialakítása nem volt közlekedéspolitikailag alátámasztott”, ezért a kormány szükségesnek tartja a beruházás műszaki tartalmának és az eddig meghozott döntések teljes körű felülvizsgálatát.

Csütörtökön a Magyar Péter vezetésével tartott kormányzati sajtótájékoztatón Magyar Éva kormányszóvivő elmondta: „Vitézy Dávid újabb gyanús ügyre bukkant minisztériumában, mégpedig a mohácsi Duna-híd beruházására”, ezért a kormány az ügy teljes körű felülvizsgálatával és azzal bízta meg a tárcavezetőt, hogy tegyen racionális javaslatot a projekt műszaki tartalmának felülvizsgálatára.

A kormányhatározat felhívja Vitézy Dávid a közlekedési és beruházási minisztert, hogy a pénzügyminiszter bevonásával

  • vizsgálja felül az új Duna-híd és kapcsolódó úthálózat megvalósítására hozott eddigi döntéseket,
  • a szerződésmódosítások jogszerűségét és
  • a beruházás megvalósításának eddigi folyamatát,
  • és tegyen javaslatot a műszaki tartalom csökkentésére „a beruházás előrehaladására is tekintettel még pénzügyi és műszaki szempontból racionális” módon, megvizsgálva az új Duna-hídon, illetve a híd és az 51. sz. főút közötti szakaszon a 2×1 sávosra csökkentés lehetőségét.
  • Vitézy Dávid miniszter korábban több posztot is közzétett az ügyben. A csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztató után közölte: minden korábbi tanulmány szerint még évtizedekre előre is indokolatlan volt 2×2 sávos hidat és gyorsforgalmi utat ide tervezni. Mint fogalmazott,

    még a több évtizedes prognózisok szerint sem éri el egy nagyvárosi, például szegedi vagy budapesti 2×2 sávos híd forgalmának a tizedét sem a híd.

    Mint mondta, ez egy eleve túlárazott beruházás, és legalább 100 milliárd forint veszteséget okoz csak az a döntés, hogy pazarlóan széles és nagy a híd.

    Hírdetés

    Szerdán Vitézy azt írta: „Lázár János a választások előtt két héttel előbb 20 százalékról 98 százalékra emelte a mohácsi híd kivitelezőjének kifizethető előlegének maximális mértékét. Majd először április elején 2,5, végül pedig két nappal a választások előtt 94,3 milliárd forintot ki is fizetett a Duna Aszfaltnak. Mindezt anélkül, hogy olyan bankgaranciát kértek volna, amely egy esetleges nemteljesítés esetén megvédte volna az adófizetőket a károktól. Miért pont a választás előtti munkanapon fizették ki a megemelt előleget? Hol érvényesült itt a közérdek?” – kérdezi.

    Vitézy csütörtöki videójában elmondta: azt a feladatot kapta a kormánytól, hogy szerezzen vissza amennyit csak lehet az adófizetők pénzéből, a kifizetett 98 százalékos előlegekből,

    „csak a választások előtti utolsó munkanapon, pénteken 94 milliárd forint ment ki megemelt előlegként a Duna Aszfaltnak, és bankgaranciát sem kértek cserébe.”

    Mint mondta, megnézik a műszaki tartalmat, és megnézik, hol lehet visszalépni 2×2 sávról 2×1 sávra.

  • A dunántúli oldalon ez már nem lehetséges, mert elkészült az út.
  • A már készülő hídon meg kell nézni, felül lehet-e még vizsgálni.
  • Ahol biztosan meg kell ezt tenni, az az alföldi 20 kilométeres útszakasz,
  • „ahol a választások előtt két héttel találta ki az előző kormány, hogy még ki lehessen tolni egy kis pénzt, hogy azt is 2×1 sávról 2×2 sávra bővítsék” – fogalmazott Vitézy, hozzátéve: megnézik, hol lehetséges még változtatni, és ha lehet, akkor egy időre felfüggesztik a beruházást.

    Hozzátette:

    „az is alapelv, hogy nem fogunk torzókat hagyni.”

    „Nem fogjuk a mohácsiakat büntetni azért, hogy milyen rossz döntéseket hozott Lázár János és az Orbán-kormány” – hangsúlyozta Vitézy Dávid.

    A Fidesz is reagált minderre: Havasi Bertalan, a párt kommunikációs igazgatója közölte: „a Fidesz követeli, hogy a kormány az eredeti műszaki tartalommal építse fel a mohácsi hidat, és a valósítsa meg a kapcsolódó fejlesztéseket. A kormány a leegyszerűsített, forgalomszámlálási megfontolások helyett Magyarország kiemelt nemzetstratégiai érdekeit tartsa szem előtt az ügyben!”

    (Nyitóképünkön az épülő mohácsi Duna-híd 2026. április 2-án)


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »