Putyin: Az orosz gazdasági aktivitás továbbra is magas szinten van

Oroszországban az év elején továbbra is erős a gazdasági aktivitás Vlagyimir Putyin elnök szerint, aki hétfőn azt mondta, hogy a helyzet megfelel a kormány várakozásainak – írja az oroszhirek.hu. A gazdasági kérdésekkel foglalkozó kormányülésen tartott beszédében az elnök rámutatott az erős fogyasztói keresletre, és rendkívül fontosnak nevezte a gazdasági fejlődésre való törekvés és az árstabilitás közötti egyensúly fenntartását. „Továbbra is erős a fogyasztói kereslet – nagyjából ugyanannyi, mint a tavalyi negyedik negyedévben. és nagyon fontos, hogy ez pozitívan hat a hazai vállalkozások hangulatára és terveire” – mondta.

Az elnök szerint az oroszok jövedelmének növelése és az ország életminőségének javítása továbbra is prioritás a hatóságok számára. „Fő feladatunk, abszolút prioritásunk a jövedelmek és a polgárok életminőségének, az orosz családok jólétének növelése” – mondta az államfő.

Hírdetés

„Most lépünk a következő hat évre szóló társadalmi-gazdasági cselekvési terv kidolgozásának végső szakaszába” – tette hozzá Putyin. Putyin szerint a szövetségi költségvetés hiánya 2024 januárjában 1,3 trillió rubellel (5,2 trillió forint) kevesebb, mint 2023-ban, amikor 3,3 milliárd rubelt tett ki. Ez komoly mutató – mondta. Az elnök utasította a kormányt, hogy fordítson különös figyelmet az infláció megfékezésére, és méltatta a központi banknak az áremelkedés elleni küzdelemben tett lépéseit.

Január végén éves szinten 7,2%-ot tett ki [az infláció], de természetesen tudjuk, hogy tavaly év végén a fogyasztói árak 7,4%-kal emelkedtek. Nos, az infláció csökkent – mondta Putyin.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »