A nőnek ugyanis hatalma van, nem is kicsi. A nő dönti el, hogy mit eszik a férfi ma, meg holnap, meg azután. A nő dönti el, hogy milyen lakásba érkezik haza a férfi nap mint nap, milyen hangulatú lesz az otthonuk, ahol élnek. Ez mi, ha nem hatalom? Elsősorban a nőn múlik, hogy a férfi gyerekéből milyen ember lesz. Ez mi, ha nem hatalom? Ezek szerint, minket, házas férfiakat gyakorlatilag elnyom a matriarchátus, ugye?
A nőnek teremtett hatalma van, ám ezt a hatalmat ti, feministák, nem tudjátok értékelni és használni, mert olyan dühödtek vagytok, hogy csak a férfiaktól látott, általuk gyakorolt közvetlen, elsődleges hatalomban tudtok gondolkodni. Abban a hatalomban, amely alapvetően a határozott és gyakran gyors döntésekről meg azok gyakran azonnal látható következményeiről szól.
A woke és benne a kvótáikkal csörtető feministák a férfias hatalomról beszélnek, de közben a soft power klasszikus eszközeivel veszik át az irányítást a kultúrában és a hétköznapi életben, sőt hovatovább a jogrendszerben is. A soft power módszereivel szivárognak be a társadalom szöveteibe, érzékenyítenek, és változtatják általánosan elfogadottá a saját szubkultúrájuk állásfoglalásait.
Vannak amúgy nők, akik kiválóan vezetnek autót, ahogy vannak olyan férfiak, akik például mennyei süteményt sütnek. Vannak indiszponált nők, akiknek fogalmuk sincs a működő családról, háziasságról, és vannak reménytelenül nyámnyila férfiak is. Ők mindannyian léteznek, ám az általános képen, a döntően jellemző valóságon nem változtatnak.
A férfias jellegű hatalomgyakorlás velejárója a gyors, határozott döntések meghozatala – jól vagy éppen rosszul, de mindig dönteni kell. A nőknek ezzel általában nemcsak végrehajtási, hanem közérzeti gondjaik is vannak. Számukra ilyen folyamatos döntési helyzetben őrlődni legalább annyira fárasztó, mint a férfiaknak a családi élet apró, hétköznapi ügyeit, mindenki érzéseit gondosan szem előtt tartva, megszervezni és intézni. Ezért nem való egyiküknek sem a másik fél hatalmi módszere.
A nők rendszerint kiválóak a finoman irányító, soft power jellegű hatalomgyakorlásban, amellyel észrevétlenül el tudják érni, hogy a férfi azt akarja, amerre a nő irányítja. A férfiak ilyen téren sosem fognak tudni felérni a nőkhöz, ebben mindig sokkal sutábbak lesznek. Ám sok nő ezt a hatalmat, a feminista propaganda hatására, eldobná, eldobja. Otthagyja gazdátlanul, mert ő a férfiak közvetlen, elsődleges hatalmára vágyódik, hogy ne legyen patriarchálisan elnyomva. Olyan fajta hatalom után vágyódnak, amelyben sosem fognak tudni felérni a férfiakhoz, mindig sokkal sutábbak lesznek benne. Ez akkor is így van, ha kvótákkal benyomnak nőket mindenféle pozíciókba, akikről a munkahelyükön minden kollégájuk és beosztottjuk tudja és gúnyosan emlegeti is, hogy nem a képességei és felkészültsége miatt, hanem a nemi szervének köszönhetően került arra a polcra, ahova. Feltéve persze, ha még egyáltalán léteznek nemek, mert a legelőrehaladottabb mozgalmárok már ezt is vitatják.
Ezzel pedig nemcsak az a baj, ha kisiklik a magánéletük. Erről nem szokott szó esni a patriarchátuson meg a férfiak túlhatalmán szörnyülködés közben, hogy a hatalom az nemcsak befolyással jár, hanem felelősséggel is. A férfi – jó esetben – folyamatosan döntéseket hoz, miközben rajta van a felelősség, hogy az egész családja javát szolgálja, a nőt is beleértve; a nő pedig – jó esetben – a teljesség igényével szervezi a család hétköznapi életét, hogy senkit se érjen semmiféle hátrány vagy sérelem, a férfit is beleértve.
Személytelen, rideg családi lakások keletkeznek így, amelyek nem változnak otthonná attól, ha kiakasztanak a konyhába egy háromezer forintos „Home sweet home” fatáblát. Az otthont meg kell tölteni, ahhoz pedig női hatalomgyakorlás és felelősségvállalás kell. Nagy baj, ha ezt leteszi a nő, hogy inkább a férfiakkal versenyezzen a saját pályájukon.
Úgy bölcselkednek a feministák a hatalomról, hogy fogalmuk sincs róla, mire való, és hogyan, mire kell használni. Férfiak által okozott sérelmekre, tehát eleve a rendszer torzulásaira építenek ideológiát, és gerjesztenek ellentéteket. Igen, tudjuk jól, hogy a világ nem tökéletes, és nem úgy működik, ahogy az imént idealista módon felvázoltam. A férfiak meg a nők is iszonyúan sok hibát meg bűnt elkövetnek a maguk módján, egymás rovására. Ez viszont nem indokolja, hogy ne ezeket akarjuk helyretenni, hogy ne ennek a módjait keressük és hirdessük, hanem nemek háborúját robbantsunk ki. El kell felejteni ezt az egyenlősdi hazugságot meg a „hatalmat a nőknek!” dumát. Van hatalmuk, csak arrafelé kell fordítani a tekintetüket az alattomos hülyítésük helyett.
Ha vagy te olyan jó, mint a férfiak, akkor rajta, legyél! Legyél kreatív, magabiztos, és töltsd meg tartalommal azt a fajta hatalmat, amely nőként megadatott, amelyben a férfiakénál sokkal jobb adottságaid vannak! Legyél ebben olyan jó, hogy azt odatehesd mérceként a férfiak férfias jellegű hatalomgyakorlása mellé! Úgy várd el a férfiaktól a férfias minőséget, és hogy jók legyenek, hogy te is az vagy nőként! Hátha akkor ők is összekapják magukat.
A nők feminizmussal butítása és a nemek háborúja vízió helyett ezzel az idealizmussal kéne tömni mindenki fejét, hátha egy kicsit jófelé változnának a dolgok. Így haragos tekintetű, férfiruhát hordó, tüsi, lila hajú feministából meg az ún. karrierért folyamatosan zaklatott idegállapottal fizető nőből is kevesebb lenne. Nőként élni minden valószínűség szerint nekik is jóval boldogabb és kényelmesebb lenne.
Vésey Kovács László
Még egyszer: eredeti cikk itt.
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
