Pascal Jansen: az a gól a mérkőzés elején…

Pascal Jansen: az a gól a mérkőzés elején…

A Ferencvárost irányító Pascal Jansen többször is felemlegette a csapatától elvett gólt a Tottenham Hotspurrel szemben 2-1-re elveszített labdarúgó Európa-liga találkozót követően.

„Természetesen egy elveszített mérkőzés után nem lehetek elégedett, de sikerült egy nagyon erős csapattal szemben több ígéretes lehetőséget is kidolgoznunk. Az a gól, amit a mérkőzés elején szereztünk… Még most sem igazán tudom, hogy sikerült egy olyan vonalat találni, ami megmutatta, hogy les volt, de persze el kell fogadnunk a technika döntését” – nyilatkozta a holland szakember, aki Varga Barnabás 16. percben szerzett fejesgóljáról beszélt.

A tréner kiemelte, a Tottenham kemény letámadásával szemben az volt az elképzelés, hogy minél gyorsabban átjátsszák a labdát ezen a presszingen, hogy bekerüljenek védekező vonaluk mögé, ellenkező esetben ugyanis óriási nyomás alatt kellett volna kihozniuk a labdákat.

Hírdetés

A brazil Mathues Saldanha szerepeltetésével kapcsolatban megjegyezte, úgy érezte, ez volt a tökéletes alkalom, hogy az első négy meccsén hat gólt szerző dél-amerikai támadót először együtt játszassa Varga Barnabással.

Ange Postecoglu, a vendégek vezetőedzője elégedett volt csapata teljesítményével, különösképpen annak örült, hogy a tinédzserek, a 17 éves Mikey Moore, valamint a 18 esztendős Archie Gray és Lucas Bergvall, illetve a húszhoz közelítő Will Lankshear helyt állt egy ilyen remek hangulatú összecsapáson.

A szakember kiemelte, hogy a Ferencváros szurkolói elképesztő hangulatot teremtettek hazai környezetben, amit már megtapasztalt a Celtic Glasgow trénereként is. Szerinte nem véletlen, hogy a zöld–fehéreket nagyon nehéz otthon legyőzni. Hozzátette, éppen ezért nem lepte meg, hogy az első húsz percben veszélyesen játszott a magyar csapat, hiszen különleges energiákat kap ilyenkor a lelátóról, ugyanakkor biztos volt abban, hogy tanítványai kezelni tudják a helyzetet.

A Ferencváros múlt héten az Anderlecht otthonában elszenvedett 2–1-es vereséggel kezdett az alapszakaszban, amelynek harmadik fordulójában október 24-én a francia Nice együttesét fogadja.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »