Miután a svájci vállalkozóval nem jött össze az iskolaindítás, Böjte Csaba ferences atya és Fejér László Ödön szenátor, a kézdivásárhelyi minorita rendház felújításának a szorgalmazója a veszprémi Séfiskolával vette fel a kapcsolatot azzal a céllal, hogy vendéglátóipari képzést indítsanak az épületben. A kezdeményezés sikeres volt, és pénteken kiderült: ősztől már kezdődhet is az oktatás.
A rendházban megtartott második kerekasztal-beszélgetésen részt vett Krivács András, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke, Mayer Gyula, a Veszprémi SZC „SÉF” Vendéglátás-Turizmus Technikum és Szakképző Iskola alapítója, szállodatulajdonos, Fejér László Ödön szenátor és Szilveszter Szabolcs alpolgármester, számos, turizmusban érdekelt vállalkozó, illetve a megye több iskolájának a képviselője.
Elöljáróban Fejér László Ödön vázolta, hogy miként alakult a rendház sorsa, milyen ötletek születtek a hasznosítása érdekében, majd az alpolgármester biztosította a jelenlevőket, hogy az önkormányzat minden támogatást megad az iskolának. Kifejtette: miután Kézdivásárhely is megkapta a turisztikailag kiemelten fontos minősítést, egyértelmű, hogy a vendéglátás fejlesztésére nagy hangsúlyt kell fektetni, annál is inkább, mert nyáron működni kezd a brassói repülőtér, és ennek hatása érződni fog a céhes városban is.
Krivács András a turizmus jelenéről és jövőjéről tartott előadást (ezzel kapcsolatos írásunkat egy későbbi lapszámunkban olvashatják – szerk.), majd Mayer Gyula mondta el, hogy miként képzelik el a képzést.
A séfiskola alapítója több ízben említette: nem az elméleti képzésre fektetik a hangsúlyt, hanem a gyakorlatira, ugyanis céljuk nem az, hogy diplomagyárrá váljanak, hanem hogy szakmát adjanak az érdeklődők kezébe, amellyel érvényesülni tudnak. Mint mondta: mindenhol nagy hiány van a megfelelő szakemberekben, s hogy ezt érzékeltesse, egy balatoni vendéglátóipari egység álláshirdetését idézte: ha van két kezed és lábad, van pulzusod, itt a helyed köztünk.
A szállodatulajdonos elmondta: céljuk, hogy jó pincéreket, panzióvezetőket, szakácsokat stb. képezzenek Kézdivásárhelyen, nagy szó, hogy a magyar állam is támogatja az elképzelésüket, az iskolát, a majdani diákokat és azokat a vállalkozókat is, akik társulnak ehhez a projekthez. „Ma a vendéget nem érdekli a merevség, rugalmas, találékony emberekre van szükség, akik idegen nyelveket is beszélnek” – magyarázta. A nyelvismeret kapcsán kifejtette: nem irodalmi román-, angol- vagy németnyelv-tudásra van szükség, hanem a szakmai nyelvre, amellyel a vendégekkel kommunikálni lehet. „Ezek a fiatalok magyar nyelven beszélnek, és nem tudnak megszólalni románul. A brassói repülőtér megnyíltával mindenféle náció érkezhet erre a vidékre, de elég csak Bálványos példáját felhoznom, ahol a vendégek nyolcvan százaléka román ajkú. Hogyan akarunk ezekből a gyermekekből partiképes szakembert képezni, ha nem beszélnek nyelveket?” – tette fel a kérdést.
„Szeptembertől szeretnénk elindítani négy alapszakmában a képzést: pincér, szakács, cukrász és panziós-fogadós szakterületeken, illetve ha lesz lehetőségünk, hogy leérettségizett diákokat toborozzunk, akkor szakács-szaktechnikumi képzést is bevezetünk – mondotta Mayer Gyula. – Szeretnénk elindítani felnőttek számára is a képzést. A képzési idő két év, ennek húsz százaléka zajlana a minorita rendházban, a többi pedig a partnervállalkozóknál. A felnőttek számára egy év az iskola, az szeptember végén kezdődik, 1080 órás képzést bonyolítunk le, ebből 100–160 óra elméleti képzés, a többi gyakorlat.”
Fejér László Ödön elmondta: az iskola beindítására a Séfiskola a magyar állam támogatásával jelentős összeget fordít, vélhetően május végére már be is rendezik az új tanintézményt, ezenkívül felújítják a kantai épületegyüttes jobb oldali szárnyát is – ez lesz a gyakorlati képzés otthona. A diákok ösztöndíjat fognak kapni, a partnervállalkozások pedig szintén anyagi támogatásban részesülnek. A diákok esetében ennek feltétele is lesz: magyar állampolgársággal kell rendelkezniük. A szenátor szerint ugyan a diákok magyar nyelvű oklevelet kapnak, de sikerült elintézniük, hogy azt egy hét alatt honosítani lehessen. Az oklevelek egyébként az egész Európai Unió területén elismertek.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »