Sírtak, nevettek, tapsoltak, énekeltek, egymás kezét szorongatták és zászlókat lobogtattak pénteken este a csíksomlyói zarándokvonat utasai és a fogadásukra kiment háromszékiek a sepsiszentgyörgyi vasútállomáson. Szűk volt a peron a tömegnek – mintegy három ezren gyúródtak a nem ekkora igénybevételre szánt járdákon –, és az érzelmeknek is: mindenfelé meghatott arcokat lehetett látni.
Beszélgetni az általános zsivajban nemigen tudtak a vendégek és az itteniek – akik nem csak helybeliek voltak, a környékbeli falvakról is bejöttek azok, akik az összetartozás e ritka ünnepét át akarták élni –, de azt többen elmondták, hogy másnap, a búcsún ismét találkozni fognak. A hosszú, Tamási Áron nevét viselő mozdony által vontatott szerelvény – amely két vonatból, a Csíksomlyó Express és a Székely Gyors összekapcsolásából vált Össznemzeti zarándokvonattá – mellett székely ruhás leányok kínálgatták a kürtős kalácsot, pogácsát és a borvizet, ám mikor a régi székely himnusz (a csíksomlyói Mária-ének) felcsendült, mindenki együtt énekelt. Köszöntő beszédében Tamás Sándor megyei tanácselnök a szülőföld szeretetéről beszélt, majd az István, a király rockopera székelyföldi nagyprodukció néhány dala csendült fel, végül pedig a magyar és a székely himnusz – de spontán módon is énekeltek az emberek, Kossuth-nótákat és az Ismerős arcok Nélküled című dalát. Aztán sípolt a kalauz, és el kellett engedni az ablakból kinyújtott kezeket. Hazafelé menet azonban kicsit magasabbnak tűnt mindenki…
Szem nem maradt szárazon
A húszperces várakozás idején volt alkalmunk szóba állni néhány zarándokkal a sepsiszentgyörgyi állomáson, illetve a vendégeket fogadó Antal Árpád polgármesterrel is.
Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas érdemes művész: – Ez valami olyan gyönyörűség, ez a szeretet, amivel fogadnak, hogy elmondhatatlan élményekben van részem. Én a jelenlegi zarándokvonat díszvendégeként nyolcadszor vagyok itt. Gyermekkoromban édesanyámék vittek. Mert én egyrészt csíkszentdomokosi, másrészt nagyenyedi származású vagyok, édesapám pedig Aradon született. Ennél fontosabb dolgot nem tudok elképzelni, mint éreztetni azt, hogy együvé tartozunk, egy vérből valók vagyunk. És hogy törődjünk egymással. Sajnos, nem jó felé megy a világ. Ezért akik egy nyelvet beszélünk, egy dologra gondolunk, azok fogjuk meg egymás kezét – ennél fontosabb dolog nincs sehol a nagyvilágban. Én bejártam a Földet. A nagyvilágban nem találkoztam más olyan hellyel, mint Csíksomlyó, ahol ez érezhető. Itt boldog-boldogtalan egymás nyakába esik, öleli, szereti egymást és ez csodálatos. Innen kellene kiindulni a békességnek és a szeretetnek. Egy gyöngyökkel hímzett hajpántot viselek a homlokomon, amit Illyefalván kaptam egy Julika nevű, nagyon kedves hölgytől. Életemben először 1975-ben kaptam az első pántot Amerikában egy indián rezervátumban: egy öreg indián tette a hajamba, méghozzá olyan mozdulattal, mintha befogadott volna. Én aztán az indián pántot átváltoztattam magyar motívumokra. Saját magam is nagyon sokat készítettem belőle. Ezzel próbálom jelezni, hogy minden nép egy ezen a bolygón. Együtt vagyunk az egész Földön, tehát tulajdonképpen minden ember testvér. Úgy kellene viselkedni. Sajnos, nem ebben az irányba megy a világ. De azért vagy Csíksomlyó, hogy ez egy kicsit változzon. Én majd az ezeréves határnál fogok énekelni, illetőleg Csíksomlyón a kegytemplom előtt.
Mező Tibor, a zarándoklatot szervező Kárpáteurópa Travel utazási iroda ügyvezető igazgatója: – 2008 óta szervezem ezt az utat. Most az élet úgy hozta, hogy az egyik főmegálló Sepsiszentgyörgy. Majdnem ezren vagyunk a vonaton. Milyen érzés itt lenni? Itt szem nem marad szárazon. Ennyi ember, ilyen fogadtatás… Az ember nyeli a könnyeit. A polgármester úrtól kaptam ezt a gyönyörű kenyeret, amely székely zászlóval van átkötve, az egész vonat részére, hogy együtt elfogyasszuk. A könnyekkel nem lehet hazudni…
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere: – Nagyon örültünk, hogy tíz év után Sepsiszentgyörgyön is volt lehetőségünk fogadni a Magyarországról érkező zarándokokat. Készültünk egy kis meglepetéssel. Úgy érzem, szem nem maradt szárazon, nagyon megható volt nekem is ez a rövid húsz perc. És bízom benne, hogy ugyanezekkel az emberekkel fogunk találkozni a nyeregben is. Abban is bízom, hogy elviszik ezeket az ízeket, színeket, ezt az érzést, amit most tőlünk kaptak, hazaviszik Magyarországra vagy máshová, ahonnan még érkeztek és szeretettel fognak ránk gondolni. Mert egy vérből valók vagyunk. És szokták mondani, a határokról emberek döntenek, de a nemzetről a jó Isten. Azt kívánom, mindenkire vigyázzon a jó Isten. Óvja és áldja meg a nemzetünket. Mit mondanék a fiatal generációnak, akik itten is jelen voltak, székely ruhában (is)? A magyarországi fiataloknak azt üzenem, hogy minél többen jöjjenek el Erdélybe, Székelyföldre, érezzék ezt a világot, ami itt van: azt az egyszerűséget, azt az őszinteséget, azt a szeretetet, ami az itt élő emberekben van. Az itt élő fiataloknak meg azt mondom mindig, hogy menjenek el Magyarországra, külföldre, tanuljanak, lássanak világot, utána meg jöjjenek vissza. Székelyföld a világ legjobb helye. Nekünk, székelyeknek, egészen biztos. (józsa)
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
