Önvédelmi lépés volt a jemeni húszik elleni brit-amerikai támadás

Önvédelmi lépés volt a jemeni húszik elleni brit-amerikai támadás

Az önvédelemhez fűződő jog alapján hajtott végre támadásokat Nagy-Britannia és az Egyesült Államok a jemeni húszi lázadók katonai létesítményei ellen – áll az akcióról pénteken kiadott közös közleményben.

A londoni miniszterelnöki hivatal által ismertetett kommünikét a brit és az amerikai kormány mellett Németország, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Korea, Hollandia, Dánia és Bahrein is aláírta. A közös nyilatkozat előzményeként péntek hajnalban a brit és az amerikai fegyveres erők célzott csapásokat hajtottak végre a húszik állásai ellen. Az akcióban brit részről négy Typhoon harci repülőgép vett részt.

A Downing Street tájékoztatása szerint a közös brit-amerikai támadásokhoz Hollandia, Kanada, Ausztrália és Bahrein „nem műveleti jellegű” támogatást nyújtott.

A nyilatkozat kiemeli, hogy az elmúlt hetekben számos ország követelte hivatalos felhívásokban a húsziktól a támadások leállítását, és ugyanerre szólította fel a jemeni húszi lázadókat az ENSZ Biztonsági Tanácsának január 10-én elfogadott 2722-es számú határozata is.

Hírdetés

A kommüniké szerint a brit és az amerikai fegyveres erők az egyéni és a kollektív önvédelemhez fűződő, az ENSZ alapokmányában is megfogalmazott joggal összhangban hajtottak végre közös műveletet számos célpont ellen a húszik ellenőrzése alatt álló jemeni térségekben.

Az aláíró országok hangsúlyozták: céljuk továbbra is a feszültség enyhítése és a stabilitás helyreállítása a Vörös-tengeren.

Legyen azonban világos az üzenetünk: nem fogunk habozni, ha emberéleteket kell megvédeni és a kereskedelem szabad áramlását kell biztosítani a világ egyik legkritikusabb fontosságú vízi útvonalán a fenyegetések folytatódása esetén”

– fogalmaz a pénteki közös közlemény.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »