Negyvennapos kedvezmény bevezetéséről döntött az olasz kormány az üzemanyagárak megállítására, miközben egyes élelmiszerüzlet-láncok két üvegben szabták meg az egyszerre vásárolható étolaj mennyiségét.
A Corriere della Sera című napilap hétfőn emlékeztetett, hogy a Mario Draghi közgazdász vezette kormány néhány nappal ezelőtt bejelentette az üzemanyagárak csökkentését, amelynek bevezetése azonban késik.
A tervek szerint a benzinre és gázolajra kivetett adó mértékét literenként 25 centtel csökkentik. Az intézkedés negyven napig lesz érvényes. A hatályba lépéshez a rendelkezésnek meg kell jelennie a hivatalos közlönyben. A SkyTg24 hírtelevízió úgy értesült, hogy a késedelmet az intézkedés jogi megszövegezése okozza.
Az úgynevezett ökológiai átmenetért felelős Roberto Cingolani miniszter korábban “spekulációnak” nevezte az üzemanyagárak olaszországi emelkedését. A benzin a tavalyi év ugyanezen időszakához képest negyven százalékkal kerül többe, a gázolaj több mint ötvenegy százalékkal drágult. A Codacons fogyasztóvédelmi szervezet spekuláció címén feljelentést tett a római ügyészségen, amely vizsgálatot indított az üzemanyagárak emelkedésének tisztázására.
A literenkénti ár Olaszország egyes részein megközelítette a 2,60 eurót.
A kormány rendelkezései között szerepel a családi és a vállalati közüzemi számlák esetében biztosított, akár 24 hónapos részletfizetés bevezetése, valamint kétszáz eurós “üzemanyag-bónusz” biztosítása a magánvállalkozások dolgozóinak. Utóbbi intézkedéssel a fuvarozókat és halászokat kívánják segíteni.
Az olasz őstermelőket tömörítő Coldiretti szövetség tagjai hétfőn a délolasz Potenza városában vonultak utcára állatokkal és 130 traktorral. Megnövekedett kiadásaikat hangoztatva, emlékeztettek arra, hogy Olaszország az állateledelként használt kukorica ötven százalékát, a durumbúza harminc, a kenyérbúza hatvan százalékát importálja.
Massimiliano Giansanti, a Confagricoltura nevű agrárszövetség elnöke az Il Giornale napilapnak azt hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború felszínre hozta az agrárszektor problémáit. Európa élelmiszer-ellátásának hiányosságait a közös agrárpolitika tévedéseinek tulajdonította. Úgy vélte, az utóbbi években “bírált” pálmaolaj ismét átveszi majd az étolaj helyét.
Milánóban és Bolognában egyes nagyobb élelmiszerláncokban egyszerre csak két palack étolaj vásárlását engedélyezik. A szupermarketek üzemeltetői elmondták, hogy a termékből nincsen hiány, de így kívánnak határt szabni a pánikszerű felvásárlásnak.
MTI
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »